A világ a Te szemeddel
Felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna,

Szerkesztőről

Nos, lehet hogy már páran ismernek régebbről. Alice álnéven írkáltam a mindenkilapja host-on. Most úgy döntöttem jöhet a gportal!

Nem vagyok valami különleges, csak egy átlagos ember, némi fantáziával és egy többnyire egészséges önbizalommal.

Külsőségek...
rocker; 16; sovány; sápadt bőr; magas; corset; festő; szemüveg; barna haj/szem; bakancs;

Ha érdekelnek a továbbiak látogass el a blogomra!

 
gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot!

Ide kerülnek a cserék. Meghívásra általában beleegyezem. 80% hogy kikerülsz. na jó legyen 86%. :")

Elenor; Ikina; Abbey; Nanami & Miyoko; Sage; Rolika; error;error; error; error;error; error; error;

Akármi is történik próbálj meg erős maradni, kitartani és túlélni. Nehéz, de muszáj...

 
Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt;

Szereplők

Leia
Emet
Bruce
Liz
Annie
Harold
Heaven
Dan
Evelin
Bryson
(Adrian)
Ha-neul(Hane)
Choe
Emil

 
alvadt vértóba fúl immár a nap korongja...

 

 
Részek

Lehetetlen

2014.03.01. 17:28, Shoe
28. Rész

28. Rész - Lehetetlen

Annie

Tetszik most valaki?
-Tetszik? Hát sok mindenki tetszik, de olyan aki kell...
-Na jó, akkor másképp kérdezem, van olyan akit nagyon akarsz?
-Nem nincs. -Hallgat pár pillanatig, majd ismét megszólal.- Habár mégis.
-Igen? Ki?
-Áh, de nem, én nem jövök be neki... És elég fiatal.
-Mert? Na mondjad. -Lélegzetvisszafojtva várom a választ, bár nagyon jól tudom hogy az illetőnek semmi köze hozzám. Még csak egy kicsit se. Azonban akármennyire is meg vagyok erről győződve, végül csak csalódom.
-Egy 15 éves lányt.
-Oh. És az miért fiatal?
-Nemsokára 18 leszek.
-Ő meg 16. Az nem olyan nagy korkülönbség. -Így ülünk aztán csöndben a második padsorban, mellettünk senki más nem ül. A kémia óra monoton unalommal zajlik ugyanúgy, ahogy máskor mindig. Most mégis valami megváltozott. Furcsa. Miért nem érzek semmit? Semmi rosszat a szívemnél? Miért nem küzdök most a könnyeimmel? Talán tényleg nem is voltam belé szerelmes? Talán csak tetszett? Egyszerűen csak tetszett... Vagy csak most fogtam föl, és most engedtem el végre... Meglehet. Kicsit azért rosszul esik. Végül visszafordulok hozzá és folytatom.- És amúgy is, nem te mondtad, hogy egyszer úgy megküzdenél valakiért? Azt mondtad unod hogy folyton látod a lányok szemében hogy ha ott helyben megkérdeznéd őket gondolkodás nélkül igent mondanának neked. -Kicsit elhallgatok. Talán túlságosan is felháborodottan meséltem neki ezeket.- Te mondtad. Most itt a lehetőség. Hajrá!
Elmosolyodott. Némi meglepettséget láttam az arcán.
-Lizért elég keményen megküzdöttem... -Elszomorodik.- Amúgy miért kérdezted?
-Hm, csak érdekelt.
Bryson számomra olyan távoli, és megérinthetetlen. Nagyon jól tudom hogy sosem fogom megkapni. Sosem jutok olyan közeli kapcsolatba vele amennyire vágyom rá.
Amióta szakított Lizzel némileg több időt töltünk együtt. Már ott is aludtam nála, többször is elmentünk kajálni, meg össze-vissza.
Lassan kezdek bekattanni, már egyáltalán nem tudom hogy mi van velem. Talán végleg eltűnt minden iránta érzett sebezhető gondolatom. Bár abban biztos vagyok hogy ha összejönne valakivel, szörnyen érezném magam. Talán a lehető legrosszabbul. Nem én lennék az, és ez fájna a legjobban. Hogy nem vagyok elég jó. Hogy sosem voltam, és soha nem is leszek az.
-Miért vágtad le a hajad?
-A hajam? Jah, hát őőő... izé. -Habozok egy darabig. Dühből.- Csakk, egy hirtelen gondolat volt. Felindulásból.
-Kár, pedig olyan szép volt. Mondjuk ez is jól áll.
-Köszi.
Azt hiszem, hogy én nem sajnálom.
-Elvileg ha egy lánynak hirtelen rövid lesz a haja, az azt jelenti hogy valami hatalmas változás történt az életében.
-T-tényleg?
-Nem tudom, csak olvastam valahol. Szerintem hülyeség.
-Ahha...
Ha csak ránézek ideges leszek. Folyton azzal piszkál hogy mi bajom van, miért nem mosolygok. Mi bajom lenne? Semmi! Csak egyszerűen ilyen az arcom. Akkor vidám és akkor nevet ha van miért. Ha megnevettetnek, ha mondanak valami vicceset, vagy valami jó dolog történik. Itt már egy ideje nem történt semmi jó. Legalább is nem velem. az életem egyhangú és felületes. Nincs benne semmi.
Bár mostanában talán valamivel több dolog történik velem. Most így másodikban sokkal inkább sikerült összeismerkednem a többiekkel mint elsőben. Elhívtak szórakozni, beülni valahova, lógni, filmezni meg minen. Nem valami nagyon gyakran, de azért néha volt alkalmam jobban megismerni a körülöttem lévőket.
-Liznek is hosszú haja volt. -Ma már ötödszörre hallom a nevét. Pedig ez még csak a második óra.
-Akarsz beszélni róla?
-Hát, nem is tudom.
Tehát valószínűleg akar, csak nem biztos benne hogy ezt velem kéne megosztania.
-Nem kötelező. Ahogy érzed...
-Igazából nem is nagyon van mit. Csak egyszerűen, zűrös volt. Kipróbált egy csomó mindent és... Na jó ezt lehet hogy nem neked kéne elmondanom.
-Hát nem tudom, engem nem zavar. Tudom hogy szívtok meg minden.
-Jah. igaz. Szóval elfajultak a dolgok. Túl sokat balhézott. A családjával sincsen minden rendben. Először helyre kéne pofoznia magát. Ahogy nekem is.
-Neked? Mi történt? Ezen kívül.
-Nem lényeges. Na de ne csak rólam legyen szó. Veled mi újság?
-Hát nem sok.
-Eléggé antiszociális vagy tudsz róla?
-Nem vagyok az. -Nézek rá furcsa grimasszal, ma valahogy különösképpen kiállhatatlannak bizonyul.
-De igen. Próbálj meg nyíltabb lenni.
-Nekem ez nem olyan egyszerű mint neked. Meg én nem is tudom, nem nagyon zavar ez, nem érdekel annyira mindenki.. Ezt nehéz megfogalmazni.
-Az a gond veled hogy te azt várod hogy mások odamenjenek hozzád.
-Talán, igazad van.
Igen, valószínűleg ez így van. Nem nagyon szeretnék ráakaszkodni a többiekre. Nem akarom őket idegesíteni, tudom hogy egy bizonyos határon túl az embereknek elege van belőlem, és én még csak súrolni sem szeretném ezt a vonalat.

Nem telt sok időbe, Bryson ismét összejött Lizzel, ami némileg rossz hatást nehezített rám. Egyre inkább összetörtem. Csak magam voltam és a gondolataim. Már nem szívesen voltam a közelében. Nem volt kedvem a szemébe nézni, beszélgetni vele, vagy bárki mással aki ismeri őt. A gond csak az, hogy őt mindenki ismeri. Legalább is akivel jóban vagyok azok bizonyosan.
Egy darabig nem volt semmi csak én és a füzeteim, amikben apró és béna firkálmányok születtek. Nem vagyok valami művész, így az egész egy nagy csicsás undormánnyá változott, ami még attól is elvette a kedvemet hogy legközelebb kinyissam őket. Így a jegyeimet is lerontottam. Az amúgy is alig ápolt kapcsolataimat és teljesen magamba zárkóztam.
Mindez csupán egyetlen nyomorék ember miatt?

Gyűlöltem ezt az érzés. Nagyon jól tudtam hogy nincsen semmi értelme, és legszívesebben felpofoztam volna magam, de nem tudtam ellene semit se tenni. Kutyául éreztem magam. Elfáradtam.

Tavaszi tekercs

2014.02.25. 19:33, Shoe
27. rész

27. Rész - Tavaszi tekercs

Emil

Nem mindig vagyunk őszinték... Sőt, az esetek többségében egyáltalán nem. Se másokkal, se magunkkal. A családtagjainkkal, a barátainkkal.
Amikor Lilittel találkoztam a húgomra gondoltam. Szinte egyformán néznek ki. Leszámítva azt hogy Lilit szőke, sötét őzike szemei vannak, csontsovány, és barnás bőre van, vagy csak egyszerűen koszos, nem tudom. Netti pedig barna hajú, zöld szemekkel, és sápadt, de kerek arcocskával.
HA jobban végig gondolom nem hasonlítanak egyáltalán. Se kívül, se belül. Lilit szomorú és elhagyatott. Nem tudom hogy éli túl az éjjeleket. Olyan mintha nem is venné észre, nem is fogná fel hogy mi történik körülötte. Csak folyton mosolyog ha látom, ha észre vesz.
Amikor először találkoztam vele zuhogott az eső. Szeretem az esőt, ezért nem is szoktam sietősre venni ilyenkor a dolgokat. A körülöttem elsuhanó emberek mind bemenekültek egy-egy épületbe, vagy az üzletekben kerestek menedéket az egyre csak sokasodó cseppek elől. Aztán szép lassacskán úgy ömlött a víz, mintha dézsából öntenék, és fátyolként takarta le a várost. Alig lehetett látni valamit 3 méteres távolságon kívül.
Csak mentem előre, közben a fülemben szólt a zene, és belemerültem a lágy morajlásba amit az eső és a dal együttesen alkottak.
Először elhaladtam mellette, és nem vettem észre. Épp egy másik szám következett a lejátszón, aztán valamiért megálltam és visszafordultam. Nem szerettem azt a számot, azután mégis rengetegszer ment a dal a fejemben. Egy papírceti esett ki a zsebemből a nyirkos földre, ami pár pillanat alatt rongyosra átitatott a felgyülemlett víz. Bosszúsan hajoltam a cetli után, amikor egy apró kéz megragadta és fölvette. Nem nyitotta szét, csak óvatosan szorongatta, nehogy baja essen. Kissé megszeppenve pillantottam rá az alig 10-12 évesnek tűnő lányra, aki bőrig ázott. Eleinte olyan furcsa mélabús tekintettel nézett rám, mintha megállt volna az idő, csak bámultuk egymást, majd elmosolyodott és felém nyújtotta a kezét, alátettem az enyémet, és belehelyezte a tenyerembe az elázott lapot. Csak egy telefonszám volt rajta, az elmúlt éjszaka megismert lány száma, akit elvileg ma fölhívnék. Teljesen elmosódott, alig volt kivehető, de nem is nagyon érdekelt, annak ellenére hogy a tegnap este szokatlanul jól szórakoztam.
-Kössz.
Csak szótlanul biccentett egyet és leült a vizes padra. Nem tartott attól hogy olyan lesz a ruhája, mivel már így is teljesen elázott. A haját pár nagyobb tinccsé tartotta össze a víz, vékony ruhája rátapadt a bőrére.
Pár pillanatig még néztem, aztán megfordultam és elindultam, de nem tudtam sokáig menni. Megtorpantam. Visszanéztem, a lány fölhúzott lábakkal ült, fejét a térdére helyezte, és az ott pihenő kezeit nézte. Kissé eltartotta karját, majd úgy szemlélte hogyan folydogál végig bőrén, majd csurog le a víz a földre.
Visszamentem.
-Nem fázol?
Leengedte a kezét és nemet biccentett a fejével. Olyan volt mintha könnyezne pedig csak az esőtől tapadtak össze a pillái.
Leültem mellé és én is néztem a zuhatagot. Egy darabig átható csönd ülepedett meg. Levettem a kabátomat és ráterítettem.
-Így legalább nem fázol meg. tudod, van egy húgom aki nagyon hasonlít rád.
Kérdőn fordult felém, mintha azt akarná hogy folytassam.
-Vagy is, majdnem. De kb. annyi idős lehet mint te. 12 körül vagy nem?
Nem válaszolt.
-Hány éves vagy?
Elfordult, csak tovább bámulta az esőt. Az ajkai nyirkosak voltak és mosolyogtak, de csupán ennyi. Nem szóltak.
-Ja, tényleg van egy esernyőm.
Elővettem a táskámból és kinyitottam, de amikor a fejünk fölé akarta tenni akkor elhajolt. Csak néztem rá furcsán hogy most akkor mi van?
Ismét a feje fölé akartam tenni de megint elhajolt, aztán így ment egy darabig amire elnevette magát. Olyan kedves gyereknevetés volt ez.
-Szeretem az esőt.
-Áh, értem, azért üldögélsz itt?
-Nem. Azért mert nem tudok máshol üldögélni.-Ezt eddig is tudtam de amikor kimondta rosszul éreztem magam hogy ilyet kérdeztem tőle.- Köszönöm.
-Nincs kedved beülni és enni valamit?
-Enni? Hol?
-Akárhol.
-De!
-Rrremek! Akkor gyere! -Fölálltam és a karomat nyújtottam felé. Leugrott a padról és átölelt.
-Na és hova megyünk?
-Nem tudom, a legközelebbi helyre. Ahol jó sokat lehet enni!
-Sokat!
-Sokat!
-És mit eszünk?
-Mondjuk tavaszi tekercset.

Nem mindig vagyunk őszinték... Sőt, az esetek többségében egyáltalán nem. Se másokkal, se magunkkal. A családtagjainkkal, a barátainkkal.
De aznap egy idegennel voltam, és azt hiszem őszintén jól esett hogy segíthettem.ű

Március 10

2014.01.26. 20:37, Shoe
26. Rész

26. Rész - Március 10

Leia

Ahogy a pályán álltam egész testemben-lelkemben éreztem valami sötét idegességet, izgatottságot. Végre ismét játszhatok egy kicsit.
Valahogy így gondoltam, amikor visszamentem egy röpke órára az általános iskolám tornatermébe. Imádtam röplabdázni. Hezitáltam is a sportiskola és a művészeti között, de végül az utóbbi győzött. Azt hiszem jól is jártam. Talán sosem lehetett volna belőlem sikeres sportoló.
Ahogy ott álltam, és a nyitást vártam, egyszer csak azt vettem észre hogy remegnek a térdeim. Nem a betegség miatt, ezúttal a félelem, a ingerültség felgyülemlése váltotta ki ezt belőlem. Próbáltam lenyugodni, mély levegőt vettem, amit lassan kifújtam, majd újra megismételtem ezt párszor.
A helyzet az, hogy ugyan szerettem a röplabdát, de a csapatomat nem különösebben. Főleg mivel olyanokkal játszottam, akikkel nem volt valami jó a viszonyunk. Próbáltam ezeket az ellentéteket ellegyinteni amíg a pályán álltunk, de ők nem épp ugyanezt tették. Így hát a röpi is egy újabb feszültséget adó pont volt az életemben. Ennek ellenére szerettem játszani, és még most is visszavágyom a pályára, bár nem azokkal akikkel eddig űztem ezt a sportot.
Az izgatottságom ellenére nagyon unalmas játék volt. Csalódtam. Akikhez visszamentem nem csináltak semmit, csak elhülyülték az egészet. Az edzés összeroppant, immár nem volt több puszta gyerekes hülyéskedésnél. Utáltam ezt. Nem adtak bele semmilyen energiát, semmi erőfeszítést, még csak meg se izzadtak, csupán röhögtek egymás baromságain. Amikor felfogtam hogy ebből nem lesz semmi, abbamaradt a remegés, az izgalom egyszer csak kiszállt a testemből, és nem tért vissza többet. Mindenki döbbenten figyelte az erős, lendületes nyitásaimat, amit nem voltak képesek fogadni és bejátszani. Már maga ez a tény is felidegesített. A barátnőjüket a padokon váró srácok figyelmesen vizslatták hogyan dobom fel a labdát, majd lendítek egyet a karomon és ütöm ár a tornaterem hátuljáról, a röplabda pálya sarkába. Éreztem a rámszegeződő tekintetek súlyát, néha kicsit elbíztam magam hogy mennyire jó vagyok ahhoz képest hogy már több mint egy éve nem játszottam(ugyanis 8-ban felhagytam a játékkal, és csak a felvételire öszpontosítottam). Örültem hogy azok akikkel nem voltam jóban irigykedve nézték a barátjuk rámtapadó tekintetét, és néhol megköszörülték a torkukat hogy vessenek rájuk is egy pillantást, ne csak a piszkafa lábú csajra aki játsza itt az eszét.
Azon az estén csupa feketében voltam, ami méginkább kiemelte vézna alkatomat. Mégsem cikiztek érte. Ezúttal nem.
Nem tudtam a többiekkel törődni. Nem nagyon érdekeltek. Én mindössze csak játszani szerettem volna, amit sajnos ott nem kaphattam meg. Rájöttem hogy soha többé nem lesz ez olyan mitn régen, amikor még kisebb voltam. Amióta elmentek a nálam idősebbek, csak a béna, nemtörődöm alakok maradtak. Én voltam ott az egyetlen aki komolyan játszani akart, és edzésbe lendülni. Így hát unottan ütögettem a labdát a terem egyik végéből a másikba, mire letelt az idő. Unottan, kissé görnyedten állva lépdeltem az innivalóm felé, amit aztán elkaptam a padról és fölbaktattam az öltözőbe.
Soha többé nem megyek vissza.
A rossz emlékek innen már tényleg csak emlékeknek tűnnek, mintha meg sem történtek volna. Pedig ez nem így volt, rengeteg minden történt ennek az épületnek a falai között. Nagyon sok minden.
Visszaemlékeztem a 8. évemre, Edre, Fannira és a barátnőire, az ikrekre. Valamiért egy dolog többször is visszajött, és azon az éjjelen csak ezen tudtam filózni.
Már a második félévet jártuk, biztos voltam a győzelmemben, hogy mindkét iskolába fölvesznek, és hogy a sportot fogom választani. Végül másképp alakultak a dolgok.
Fanni haragos tekintettel nézett hátra rám, a szája lefelé kanyarodott, és lehetett látni rajta hogy mindjárt mond valami sértő megjegyzést a ruhámra, hajamra, arcomra, vagy csak egyszerűen a viselkedésemre, tehát az egész lényemre. Végignézett rajtam, a szemei lesujtóak voltak és kegyetlenek.
Nay levegőt vett, majd szép lassan kifújta azt. Vehetjük ezt egy hatalmas sóhajnak is. A szája sarkában elmosolyodott, majd ajkai ketté nyíltak és beszélni kezdett.
Nem igazán emlékszem arra hogy pontosan mit mondott, de tudom hogy nem tetszett nagyon, viszont próbáltam ügyet sem vetni rá.
-Egyszerűen csak lekophatnál róla. Nem is értem mit gondolsz magadról, csak nézz végig rajtunk, majd gondolkozz el azon, hogy Te ki vagy! Borzalmasan nézel i. A hajad undorító, a ruháid csupán lógó göncök a csont és bőr testeden, ráadásul olyan deszka vagy hogy arra nincsenek is szavak.
Ahogy ezek eszembejutottak akaratlanul is elnevettem magam, mivel nyolcadikban tényleg semmi mellem nem volt, mára azonban úgy gondolom hogy egészen gömbölyűek a dolgok a mellkasomon.
Egy darabig csak tűrtem a lesulytó megjegyzéseket, majd szemforgatva kinyitottam a matekfüzetemet.
-Igazán idefigyelhetnél ha hozzádpofázok. Ribanc! Igaz is, biztos megbántottalak az előbb, de azt hiszem igazam van. Rajtam legalább van mit fogni! -Azzal hátrafordult.
Itt igazán betelt a pohár. Fogcsikorgatva néztem az előttem ülő lány hátát.
-Talán féltékeny vagy? -Tettem föl a kérdést a lehető legtöbb bátorsággal, amim valaha is volt.
-Hogy mondod?
-Féltékeny vagy. Mert Ed téged semmibe vesz, hiszen tudja hogy mekkora egy szerencsétlen kis fruska vagy aki kirakja mindenét csak hogy valakit sikerüljön fölszednie.
-Mondd mégegyszer!
-Fogadd el! Ed nem kedvel téged. Sőt, kifejezetten utálja az olyan lányokat mint te. Én a helyedben nem tepernék ennyire. -Vágtam vissza, majd kedvesen elmosolyogtam magam.
Az ikrek vigyorogtak, próbáltak nem kuncogni, de látszott rajtuk hogy sikertelenül próbálkoznak.
Fanni fölugrott a székről, ellökte az asztalomat és nekemrontott. Olyan erővel rohant nekem hogy fölborultam a székkel. Hamarosan az egész osztály körülöttünk gyűlt össze, aki csak a teremben volt, mindd látták: A rajtam ülő lány tépi a hajamat és húzza a pólóm nyakát, csaknem megfolyt vele. Ütötte az arcom, karmolt, véletlenül a nyelvemet is elharaptam, ami plussz pont volt a számára. Éreztem hogy a szoknyám túlságosan is felcsúszott, és a rózsaszín, pandás bugyim mindenki alaposan szemügyre vehette, amibe eléggé belesült a képem. A körülöttünk lévők egyszerre nevettek és újjongtak, eszük ágában sem volt segíteni, vagy rendet tenni. Nem bírtam tovább, már alig kaptam levegőt, védekezésképpen épphogy csak megrándítottam a kezemet, és el is találtam az öklömmel Fannit, aki odébbvágódott.
Ahogy kinyitottam a szememet csak a lány véres orrát láttam, amihez odakapott, fájdalmas, síró tekintettel nézett körbe, látszott rajta hogy mindjárt elbőgi magát. Egy pilalnatig értetlenül néztem körbe, és mindenki rámszegezte riadt tekintetét, csak ekkor vettem észre hogy a vér, ami Fanni orrából csordogált ki, az én ujjaim között siklik végig. A szoknyám is kicsit olyan lett és a fölsőm, föltápászkodtam, nem tudtam mi tévő legyek. Ed érdeklődve furakodott a kör egyik szélére, amikor észrevette hogy mi történt ilyedten szemlélte az eseményeket. Gyorsan az igazgatói irdobban kötöttünk ki, és persze mindent rámkentek, hiába mondtam bármit, kaptam egy intőt és ezzel le lett tudva. Hamarosan az egész iskola a kis balhénkról beszélt, és már mindenki tudta hogy 'mekkora egy vadállat' vagyok.
-Úristen, pedig milyen csöndes lánynak tűnt. Nagyon kedvesnek látszott. És most kiderül az igazság.
-Hát, azt mondják hogy a legcsöndesebb, és legnyugodtabb emberekből jön ki a legnagyobb őrültség, és a legeszéjesebb gonoszság. Írtózatos. Hogy nem csapták ki ezek után?
-Most viccelsz, nem ez volt az első verekedés az iskolában. Egy orrbavágásért azért még nem kéne kirúgni.
-Szerintem megérdemelné. Elvégre egy lánynak mégse kéne így viselkednie.

A hátralévő fél évben az egész iskola erről pletykált. A filmekben ilyenkor mindig kialakul két ellentétes csapat. az egyik aki engem támogatna, a másik pedig Fanni mellé állna, itt azonban senki sem gratulált a "győzelmemnek", mindneki engem okolt a történtekért, és én voltam az elítélt, aki megérdemelne egy jó nagy pofán csapást. Ezt többszörösen meg is kaptam, amikor a lány nekem támadt suli után a barátaival. Ha jól emlékszem háromszor is megvertek, de akkor valahogyan ez már nem tudott izgatni. Úgy éreztem hogy már megszoktam. Amikor végeztek csak ott feküdtem a fűben, vagy az aszfalton, arra várva hogy majd csak besötétedik, de sosem lett este amíg el nem indultam haza. Mindig napnyugtakor tértem észhez, addigra valahogyan erőt vettem magamon és föltápászkodtam a földről.
Ed a történtek után eltávolodott tőlem, és a sportközösségi gimnáziumba sem vettek fel, elutasítottak a borzalmas magatartásom miatt, és úgy gondolták hogy nincs szükségük egy ilyen botrányos gyerekre. Végül örülök hogy ide jöttem.
Egy jobb közösségbe. Ahol mindenkinek van valami bibije.
-Orrba verted? Komolyan? -Neveti el magát a mellettem álló fiú, nem udom miért, de talán ezzel is nyertem nála egy plussz pontot, pedig jó nagy hülyeség volt. Bruce lelkesen támogatta a cselekedetemet, és hátbaveregetett, ezzel azt sugallva felém 'jól, ügyes voltál, tökéletesen csináltad'.
-Nem is vagy te olyan kis nyápic mint azt gondoltam, ugye?
Ez pár hete történt, Az után egy-két nappal hogy összegyűltünk bulizni páran, aztán, aztán én és Emet... Nos hát.. igen.
Az iskola kapui felé érve észreveszem Bruce-t Hane-val dumálni. Tavasz van. Végre tavasz. Március közepe felé minden olyan békés és világos. Ezek a gondolatok játszódnak le a fejemben, amikor befordulok a sarkon és megpillantom kettejüket.
-Sziasztok.
-Hello.
-Szia, mizujs?
-Semmi, azt hiszem hogy...
A túloldalon észreveszem Emet rohamosan közeledő alakját. A srác hatalmas léptekkel jön felénk, és hamarosan itt áll előttem. Elmosolyodik ahogy meglát, majd köszön mindhármunknak.
-Szia.
-Emet, ma ráérsZ?
-Ma? Mikor?
-Suli után olyan 4-5 fele.
-Szerintem igen.
-Te is jöhetsz Hane. -A fiú szája sarkában mosoly bújik meg ahogy kimondja a nevet, és eltűri a rá felnéző frufruját, a füle mögé.
-Én ma nem érek rá.
-Nem? Hm. Kár.
-Az. Leia?
-Nem, a mai nap nekem se jó, törit kéne tanulnom. Nem akarok ebben a félévben is kettes lenni.
-Fenébe a tanulással! -Neveti el magát Bruce, majd meggyújta a szájába helyezett cigarettát.

Amikor Emettel találkozom, pár pillanatra mindig kitöltődik a mellkasomban lévő űr. Olyankor minden egyszerre tűnik olyan zavarosnak, mégis nyugodtnak. Ha a közelemben van egyszerre vagyok vidám, és boldogtalan. De akkor valamiért ez nem tud számítani. Csak az számít hogy itt van a közelemben és kedveljük egymást. No nem úgy, mint egy fiú meg egy lány, hanem csak mint kedves ismerősök.
Emet minden egyes alkalommal nehéz hatást gyakorolt rám. Mindig, ahányszor csak a szemébe néztem, ahogy éreztem a tekintete mély, furakodó pillantását, amikor csak véletlenül is hozzámért, vagy összeborzolta a fejem búbját és átkarolt. Az érintésétől egy szempillantás alatt kirázott a hideg majd csupa melegség árasztotta el a testem. Furcsa bánattal nézek néha rá.
-Emet...
-Hm?
-Mindegy semmi.
-Na mondjad!
-Nem, nem semmi.
-Leia. Bökd ki! -Suttogja nekem ahogy arcával közelít felém, hirtelen hozzányomja a homlokát az enyémhez, az orrunk összeér, megszeppenek.
-Ez, egy kicsit kínos... -Mondom a lehető leghalkabban, elvékonyuló hangon.
-Oh, bocs. -Elneveti magát.
A fiú általában unott arcot vág, ha nincsk közösségben, és egyedül ül a padban, vagy a folyosón ácsorog, mindig olyan komor a tekintete, olyan smemitmondó. Aztán amikor meglátjuk egymást egy különös felvilágosodás, öröm jelenik meg az arcvonásaiban. Mosolyog.

***

Minden mulandó

2014.01.24. 21:14, Shoe
25. Rész

25. Rész - Minden mulandó

Heaven

Hideg van. A cserépkályha alig-alig fűti át a nyirkos szobát. Odakúszom mellé, és hozzádőlök. Leveszem a pulcsimat, a bőröm hozzátapad a forró kerámiához. A pulcsival betakarom a többi testrészemet.
Kattan a zár, hallom ahogy Bruce kinyitja az ajtót, és betrappol a házba. A táska hangos koppanással ér földet ahogy ledobta, lehúzza a cipőjét és gondolom a kabátját is levette. Hamarosan elindul errefelé és benyit a nappaliba.
Egy darabig értetlenül mered rám, mintha fel kéne dolgoznia a látottakat.
-Te meg, mit művelsz?
-F-fázom. -Dünnyögöm neki vacogva.
-Nem csoda, hiszen a pulcsiddal takarózol. Ha így folytatod itt fagysz halálra.
Odamegy a szekrényekhez, kinyitja a legfelsőt, és kivesz egy vastag plédet.
-Itt van takaró.
-Nem értem fel a polcokat. Túl alacsony vagyok.
-Oh. Akkor majd itt hagyjuk a kanapén.
Idejön és betakar. Leveszi a fölsőjét és leül mellém a földre. Ő is betakarózik.
-Jobb?
Bólintok. A bőre majdogy nem olyan forró mint a kályha. Vagy talán csak én érzem így?
-Eléggé fázós lehetsz.
-Úgy tűnik, az vagyok.
Átölel, közelebb húz magához. Kicsit kiráz a hideg, majd érzem ahogy Bruce melegsége mint egy árnyékként, átkúszik rám, és szép lassan elárasztja az egész testemet.
-Én már megszoktam. Gondolom te nem épp ilyen helyen éltél.
-Nem. De nem számít. Ez..
-Hm?
-Ez tökéletes. A lehető legjobb hely ahova kerülhettem.
Furcsán grimaszol.
-Mi az?
-Nem elég a kérdő tekintetem? Ez egy szar hely.
-De nem zavar senki.
Elgondolkodó tekintettel bámull előre. Fölnézek, a plafont vizslatom. Szemem sarkából látom ahogy visszafordul és egy darabig engem néz.
-Bruce.
-Igen?
-Téged a szüleid vertek?
-Nincsenek szüleim.
-Voltál már olyan helyzetben, hogy valakit majdnem megvertek a szülei, és segítettél az illetőn?
-Nem.
-Hhhh...
-Te igen?
Összeszorítottam a szememet, próbáltam felidézni a pillanatot, az érzést. A pilláim közül könnyek csordultak ki.
-A bátyám. Nem tettem igazán semmit. Csak ott álltam, és néztem az eseményeket. Teljesen ledermedtem, és úgy éreztem hogy tehetetlen vagyok. Tudtam hogy valamit mégis csak csinálnom kéne, és akartam is. De nem ment. Semmim se mozdult, talán egy darabig még levegőt se vettem. Éreztem ahogy az ereim hirtelen megtelnek adrenalinnal. Hallottam ahogy a bátyám már sikolt a félelemtől. El tudod képzelni? Hogy milyen érzés, amikor egy fiú, egy fiú annyira meg van rémülve hogy már sikít. Azért mert a saját apja az, akitől amúgy az emberek nem is várnák hogy ennyire ellene fordulnának. A szemei könnyesek voltak és riadtak, nem tudott védekezni, már a földön térdelt az apám keze alatt, ami majdnem kitörte a csuklóját. Lesokkoltam. Nem mozdult a kezem, még pislogni se pislogtam, nyelni is alig bírtam. Aztán minden eltompult, a hangok, a látásom, és csak, nagy nehezen elkiabáltam magam. Az eddig elsötétült arcú apám szemei hirtelen kivilágosodtak. Az arcán és a nyakán még mindig duzzadtak voltak az erek, de lassanként eltűnni látszottak. A feje még eléggé vöröslött, a szemei is pirosak voltak. Mogorván közeledett felém ahogy elresztette a bátyámat, és vállával fellökött, majd mielőtt becsapta volna a hálószoba ajtaját hátrakiabálta hogy örüljek hogy nem ver. Azok a szavak nagyon fájtak. Talán még annál is jobban amik történtek. Benéztem Adam szobájába, ő csak meredten bámult maga elé, zavarodottnak tűnt, a szemei még mindig vörösek és könynesek voltak, a keze remegett és a feje is. Csak néztem ilyedten és nem tettem semit. Átölelhettem volna, megvígasztalhattam volna de nem tettem. Csak visszamentem a szobámba és leültem az ágyra. A napom további részét azzal töltöttem hogy ott ültem és bámultam a szőnyeget. Nem gondoltam semmire, a fejemben mégis folyamatosan megjelentek a történtek. Megígértem magamnak hogy soha többé nem tekintek vissza.

Mély levegőt vettem hogy meg tudjam emészteni a dolgokat. A furcsa az hogy ha erre gondolok nem sírok. Pedig olyan sírhatnékom támadna, legszívesebben kibőgném magamat valakinek, de nem megy. Mintha belül üres lennék.
-A bátyám rá két évre alkoholmérgezésben meghalt. -It elakadtam. Azóta utűlom az életemet. Azóta nem tudok a jelenben élni, mindig csak a múlton rágódok. Hiába tettem fogadalmat, nem tudok nem visszagondolni. Talán túl gyenge vagyok. Pedig olyan egyszerá lenne nem igaz? Csak ellenszegülni, legyúzni a félelmeinket, és nem visszatekinteni. Csak a jelenben élni, csak a mára godnolni, arra hogy még mi minden történhet meg velünk. Csupa jó dolog igaz? De akkor miért érzem ezt ilyen nehéznek? Ezek átlagos dolgok, mindennapi események, bárkivel megtörténhetnek. De miért van az hogy úgy érzem ez a világ súlya, az én problémám, az én nagy gondom. Túl nagy feneket kerítek ennek. Nem sírok, sosem sírok. Még magamban se. Nem éri meg. Nem vagyko rá képes. Néha csak azt kívánom, bár tudnék, bár megáradnának ak önyneim és soha el nem múlnának. Csak sírnék naphosszatt és abba se hagynám.
Bruce karja erősebben szorított, kicsit felém fordult és átölelt, a lábaim leereszkedtek a földre, a fiú egyre keményebben ölelt, és kicsit fölhúzott magához. A kezeimet lassan a vállán nyugtattam. Térdelve kapaszkodott belém, és én is belé. Mintha csak a fejemben olvasott volna, nem szólt egy szót sem, csak várta hogy megtörjön a jég. Hogy kiolvadjon a szívem. Aztán amikor majd újra dobogni kezd végre minden a felszínre tör. Minden szép lassacskán előbukkan, a maszk meghasad és kiengedhetem magamból az összes szomorú emlékemet. Az összes bántó érzést. Addig amíg már nem marad semmi, csak egy nagy üres váz, amit lassanként újra megtölthetek élettel. Semmi nem lesz könnyű, de jobb lesz. Tudom hogy jobb lesz.
A szemeimet marni kezdik a könnyek és tényleg így történt. Megtörtént az amire mindig is vágytam. Úgy éreztem hogy valakit érdeklek. Hogy ez jó. És hogy van kinek sírnom. Hogy az ő szívét nem terhelik a problémáim. Hogy ő meghallgat. Nem kellett mondanom semmi többet, a lelkünk egybeolvadt és akkor már mit sem értek a szavak. Egyetlen könnycsepp csordult le az arcom. Aztán szipogtam párat és jött vele a többi is. A fiú csak hallgatott és várta hogy kizokogjam magam a vállain. Jól esett a melegsége. S bár a szobában fagyos hideg uralkodott, én mégsem fáztam azon az éjjelen...

***

Szex, pia, drogok

2014.01.24. 20:32, Shoe
24. Rész

24. Rész - Szex, pia, drogok

Dan

Angel mosolyogva nézett vissza rám a padsorok között. Az óra utolsó perceit járta, már mindenki izgatottan nézett fel a ketyegő készülékre, ami az idő elmúlását jelezte. Viszonoztam a kedves mosolyt, majd visszafordult. Hamar kicsöngettek. Talán túlságosan is hamar.
Tisztában vagyok a helyzetemmel. Azzal hogy szerencsésnek mondhatom magamat, elvégre az iskola két nagy klikkre van osztva. Vannak a menők, és a kevésbé elfogadottak. Persze ezek között is alakulnak kisebb csoportok, de ez a két fő osztály. Én az elsőbe tartozom, ezért is mondhatom ilyen szempontból hogy mázlis vagyok. Tulajdonképpen semmit sem tettem azért hogy ide kerüljek. A jegyeim átlagosak, nem csináltam semmi őrültséget, amivel aztán hírnevet szerezhettem volna. A gimiben mégis megszereztem az "iskola elsőrangú, legjobb pasija" címet. Tulajdonképpen nem én kerestem az embereket, ők találtak rám. Nem vagyok senkivel se rosszban, nem szeretem a viszályokat. Talán ez is egy jó pont. A családom kedves és megértő. Egyke vagyok, nincsenek testvéreim. Nem tartozom semmilyen sportklubbhoz, se szabadidős tárgyakhoz. Iskola után általában edzek, vagy lógok a haverokkal, a  hétvégémet tanulással, bulizással töltöm, és a barátnőmmel.
Angel nagyon kedves lány, de ami azt illeti, semmit sem érzek iránta. Hiába próbáltam meg, nem vonzódok hozzá. Egyáltalán. A tökéletes élettel csak egy gondom van. Hogy nem teljesen tökéletes. Persze nem is számítottam rá hogy az lesz. Csakhogy ez a bibi, nem épp egy kis baleset. Angel helyett, sokkal inkább rámásznék Andersre, a focicsapat kapitányára. Igen, ez elég beteges. Nem tudom hogy mikor kezdődött, hogy mióta érdekelnek az azonos neműek, de ez az igazság. A titkomat nem fedhetem fel. Vége lenne mindennek. Nem vagyok képes rá. De mindez méginkább kínos, amikor senki nem tud róla. Angel egyre inkább érdeklődik irántam,.. minden szempontból. Az ember azt hinné hogy a lányok félénkebbek mint a fiúk, de ez a szociális társadalom egyik legnagyobb hazugsága. Nem! Cseppet sem visszafogottabbak! Épp ellenkezőleg. Egy hónapja járok a lánnyal, de már most alig tudom visszatartani őt. A második hét után kezdődött hogy először jelezte felém a "szándékait". A helyzet az, hogy nem gondoltam végig rendesen. Nem számoltam a következményekkel, amikor összejöttem vele. Elfelejtettem azt az apró bökkenőt, hogy a párkapcsolatok nem csak abból állnak hogy mosolyogva fogjuk egymás kezét és végigsétálunk az iskola folyosólyán a szekrények között.
Természetesen én is tudom hogy az emberek szexuális életet élnek, de én nem rajta szeretném ezt a fajta vonzódást levezetni. Mint említettem, sokkal inkább a focicsapat kapitányával csinálnám a dolgokat. De hát ezzel nincsen smemi baj. Ugye? Ez is normális, csak az emberek többsége nem képes elfogadni.
A nyári kiruccanásom a nagyszüleimhez botrányosan végződött, és eléggé lehangolt a dolog. A srác még csak fel se hívott azok után hogy rámvetette magát, és én mindent hagytam!
-Dan, nincs kedved suli után lógni egy kicsit?
-Lógni? Ami azt jelenti hogy...
-Hm, csak elmenni valahová. -Vonja meg a vállát vigyorogva.- A többiekkel.
-De, persze! Hová megyünk?
-Kocsmázni? Kicsit szippantani. A játszótérre mondjuk?
-Jó, benne vagyok. Kik lesznek még ott?
-Hhhm, nem sokan, csak a szokásos. Matty, Alice, John, Dave, meg talán Alex is.
-Anders?
-Ő szerintem most nem jön. Sokat kérdezel felőle, mi van, összebarátkoztatok?
-Nem, nem mondanám, csak... Gondolkozom a focicsapaton. -Vágom rá mentésként. Nem mintha gyanakodna bárki is, de azért jobb ha van okom az érdeklődésre.
-Tényleg? Óh, végre! Pedig már azt hittem hogy sosem vehetlek rá hogy belépj valamelyik sport klubba.
-Csak gondolkozom rajta, de semmi sem biztos.
-Azért ez is valami.
-Angel.
-Igen?
-Mmajjd, beszélnünk kell. A hétvégén, mondjuk péntek délután át tudsz jönni?
A szemében apró öröm csillan meg.
-Persze! -Mondja és megcsókol. agyon jól csókol, néha csodálkozom azon hogy nem lettem még hetero, elvégre olyan gyönyörű lány, tökéletes alakkal, stílussal, és személyiséggel. Sokan irigyelhetnek, bár én nem érzem magam olyan hű de boldognak a közegben. Hazugságban élek.

***

 
The past addicted

A múlt rabjai- szerepjáték

Egy új szerepjáték veszi hamarosan kezdetét, melynek Ikina a vezetője. Egy fantasztikus új történet, egy különleges mesevilágba vezet be minket. Olvasd vagy vegyél részt benne te is!

Én már jelentkeztem, katt a képre ha belevágnál egy új kalandba!

 
Kevdencek
Tartalom
 
Frissek
Friss bejegyzések
2014.03.31. 18:09
2014.03.29. 10:26
2014.03.15. 15:02
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Információs pult

Cím: A világ a Te szemeddel

Host: GPortal.hu

Link: http://world-in-youreyes.mlap.hu/

Téma: Történet

Ajánlott: 13-16 év

Szerkesztő: Shoe

Nyitás: 2013. 11. 1.

Szünet: Lesz valamikor... gondolom...

Zárás: Nem valószínű

Design: aranymeli.gp.hu (átszerkesztett változat)

A menüfejlécek szövege részlet  A romlás virágai c. kötet, BAUDELAIRE. Charles verseiből.

Köszönet a fényképekért a weheartitnek és a tumblr.com-nak.

weheartit.com

tumblr.com

A történet teljes mértékben kitaláció, a gondolataim megjelenése, kérlek ne használd fel, ne tüntesd fel a sajátodként!

 
Vakok

Nézd őket, lelkem; oly ijesztő, bús csapat!
Mint furcsa bábok, a mosolyt ajkadra lopják.
Holdkórosak gyanánt járnak s mélázva dobják
nem tudni, hogy hová, vak pillantásukat.

(részlet: BAUDELAIRE. Charles)

 


Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?