30. Rész - Küzdj érte!

Bruce

-Beteg. Nem tudom hogy mi baja van, de valamilyen betegségben szenved. Nem árulta el hogy mi az.
-Kérdezted tőle?
-Nem.
-Miért érzed úgy hogy muszály beleavatkoznod?
-Miről beszélsz?
-HHh,.. Emet. Nem szereti ha benne áskálódnak. Ezt te is láthatnád. Ezzel csak rontasz a helyzeten. Leia nem olyan mint a többiek. Nem lehet mindenki olyan könnyen kiismerhető. Nem csinálhatsz mindenkiből játékszert, csak azért mert unatkozol. Nem gázolhatsz át rajta. Leia kedvel téged, de te is tudod nagyon jól hogy ez nem vezet sehová, és csak elrontod a kapcsolatotokat.
-Hirtelen mennyire megkedvelted.
-Ha nem akar beszámolni arról ami vele történt, akkor nem is fogja megtenni. Ne kelts benne bizonytalanságot mert akkor csak megijeszted és el fog menekülni.
-Én nem.
-Hihetetlen hogy én jobban ismerem őt nálad. Elvégre neked tetszik. -Felelek lemondóan és előveszem a cigim.
-Nem tetszik!
-Nem? O, pedig úgy tűnt.
-Nem. Én nem szeretem őt, attól még hogy lefeküdtem vele az nem azt jelenti hogy szeretem Leia-t!
Természetes hogy csak felzaklatta magát, és nem veszi észre hogy valójában nem így van, csak képtelen elfogadni.
Az utca ekkor olyan mérhetetlenül csendesnek tűnt. Olyan csendesnek hogy még a siketek is meghallhatták volna amit abban a pillanatban mondott. Így nem volt nagy csoda hogy a sarkon épp beforduló lánynak is a fülébe jutottak az elhangzott szavakat. Megtorpant, egy darabig nem csinált semmit csak ott állt. Majd az arcán egy reménytelen és elveszettnek tűnő mosoly jelent meg. Látszott rajta a csalódottság és a kétségbeesés. Nem attól hogy a fiú akinek bevallotta az érzéseit ilyen megalázóan utasította vissza, hanem attól hogy megosztotta mással is azt amit ő annyira szégyellt. Minderre persze rátett egy lapáttal az is hogy szereti, vagy legalább is eddig így volt. Tudtam hogy abban a pillanatban apró darabokra hasadt a szíve. Apró összeilleszthetetlen szilánkokra, amiken talán már az idő sem segíthet.
-Lefeküdtetek? -Csúszott ki a számon a kérdés szinte hallhatatlanul. Ledöbbentem. Nem mintha meg kellett volna lepődnöm Emeten, elvégre már egy ideje ismerjük egymást, de erre tényleg nem számítottam.
Emet szereti őt, ebben biztos voltam, de nem hittem hogy az előtt kikezd vele mielőtt tisztázódnak benne az érzések. Mielőtt bármelyikük is rájön. Leia-ról meg soha az életben nem hittem volna hogy ilyen "könnyűvérű".

-Leia várj!!! -Emet utána rohant, elkapta a karját és maga felé rántotta.
-Nem. Eressz! Élvezed hogy mindenkit kihasználsz? Hogy a nevetség tárgyává teszel? Nem bábozhatsz kedved szerint az emberekkel. Nem játszadozhatsz csak úgy velem!
A dolgok nagyon is elfajultnak hangzottak.
-Igazad van, az én hibám... -Ahogy ezeket kimondta mintha csak szíven döfték volna. Emet arcán több mint valószínű hogy látszott, nem szívesen mondja ki ezeket a szavakat, és valójában talán nem is vette komolyan. Bár tényleg bánta ami történt, úgy hitte ennyitől talán megenyhül a lány és minden ismét a régi lesz. Csakhogy Leia nem ennyiből áll. Ő sokkal érettebb, sokkal érzékenyebb, magába zárkózóbb. Nagy eséllyel sosem ereszti ki a dühét, a felgyülemlett feszültséget, és ez volt az utolsó csepp a pohárban.
-Csak haggy békén! -Halk suttogásként hallatszottak a szavak, de hatalmas erővel csattantak a megtört szíven. A lány arca érzelemmentes volt, nem mutattak se gyűlöletet, se bánatot, szinte olyan volt, mintha matekórán megadta volna az x-y egyenletre megfelelt választ.

***

-Most mégis mit csináljak?
-Nocsak, Emet elakadt. Tehetetlennek érzed magad? A saját játékod áldozatává váltál.
-Ezzel nem segítesz.
-Hát, te kúrogattad a csajt, neked is kell helyrehozni. Már csak az a kérdés, mit tesz Ems?
-Ems? Ajj, hagyjál már Ems-el, ő a legkisebb gondom!
-Te tényleg egy borzalmas alak vagy.
-Nincs jogod ítélkenzi felettem.
-Nincs, de ez nem változtat a tényen hogy így van. Szar alak vagy, be kéne látnod hogy te sem vagy tökéletes. Ezzel most nem megsérteni akarlak, csak jelezni hogy helyre kéne hoznod a hibáidat. Ha nem szereted Ems-t, szakíts vele.
-Ő is nagyon jól tudja hogy nem szeretem. Hiszen ő sem szeret!
-Látod, ennek így nincs értelme.
-Ne avatkozz bele Bruce!
-Csak segíteni próbálok.
-De hát mégis mi a francot csináljak? Már bocsánatot kértem, de szarik a fejemre! Nem érdekli hogy mi van. Haragszik rám. -A srác teljesen össze volt zavarodva, látszott rajta hogy a fejében minden csupa káosz. Riadt volt. Talán életében először.
-Nem nagy csoda. Elvégre kihasználtad. Sőt, nem is az a gond hogy kihasználtad, hanem hogy ezt nagyon könnyedén fel is vállaltad.
-Nem akartam kihasználni. Nem ez volt a célom.
-Emet, gondolkozz már egy kicsit, ha a szavak nem használnak, akkor cselekedj! Próbáld meg kiengesztelni!
-HHh... Igazad van. Megyek is. -Most láttam először ilyen összeszedetlennek és gyerekesnek. Olyan volt mint az első szerelem egy 10 éves kisfiú szemében. Talán tényleg így is volt...
-Ne, ne most rögtön! Emet, az előbb hajszálon múlt hogy elkdüljön a picsába, talán 3-4 nap múlva. Beszélj vele pénteken, vagy keresd meg a hétvégén, kérj bocsánatot ahányszor csak tudsz meg hasonlók...
-Atyám!
-Inkább meg se szólalj! -Öklözöm meg a fejét tompán, amire egy halk 'Aucs!' a válasz.- Nem nagyon szoktam tanácsokat adni, mert nem az én dolgom, és túl nyálasnak tartom az ehhez hasonló dolgokat, de ezt most ki kell javítanod. Ne mondd, hogy nem szereted! Ne hazudj saját magadnak!
-Dehát ha egyszer!
-Hú, apám de gyerekes vagy!
-Segítségre van szüksége, nem szerelemre. És ha én tudok neki segíteni
-Tévedsz. Leiának segítségre van szüksége, de nem tőled. Ezt te nem tudod elintézni, akármit is gondolsz. Te annyit tehetsz hogy őszinte leszel hozzá és magadhoz is. Ne játszd már ennyire a mindent tudót! Ne legyél ennyire önkényes! Kicsit félretehetnéd néha a büszkeséged és játszhatnál tiszta lapokkal... Számít rád, ezúttal ne szúrd el!