23. Rész - Ismét szőke

Bryson

Annie vörösen izzó arccal nézett fel rám, amikor észrevette hogy a matekfüzetében lévő kis rajzocskákat vizslatom.
-Hallom összefutottál Lizzel.
-Igen. Elég, kedves lány. Kicsit meglepődtem.
-Mert?
-Hát nem is tudom, olyan fura volt. Csak úgy elkezdett hozzám beszélni, aztán meghívott kávézni is.
-Igeen, könnyedén barátkozik. Bár nem olyan nyitott.
-Jah. Kicsit olyan mint a kis herceg. Akármit kérdeztem tőle vagy úgy tett mintha nem hallaná, vagy visszakérdezett. Csak az apróbb lényegtelen dolgokra válaszolt.
Látom hogy valami nincs rendben. Valami megváltozott. Ez a hétfő reggel nekem sem indult valami fényesen, de Annie mindig mosolyog. indig vidám hangulatúnak tűnik. Kicsit ugyan néma, de ez a természeténél fogva adódó tulajdonsága. Vagy talán csak nem akar hülyeségeket fecsegni. Ki tudja. Jobban teszi. Okos lány, és vicces.
Végignézek rajta, mélyen a szemébemeredek, állja a tekintetemet, nem pislog. Barna szembárja megigéző, hosszú, csakhogynem szemöldökéig érő szempillái végét szőkésre festi az ablakokon beáradó fény.
-Hhh.. Talán olyan barátnő kéne nekem mint te.
A tekintete ilyenkor meghökkent, kissé zavarodott fejet vág. Persze nem csoda. Már megint nagy baromságot mondtam.
Annie gyönyörű lány. Tökéletes testalkata van. Ugyan kicsit kicsi a melle, de e felől el lehet tekinteni. Nem beszél sokat, de azért humoros és jófej. Hosszú, egyenes gesztenyebarna haja van. Jól áll neki a szemüveg.
Ha jobban végiggondolom, eléggé hasonlít Lizre.
Sőt, majdhogynem ugyanolyanok. Talán nem külsőre, de belül biztosan megtalálnák egymás között a tökéletes egyensúlyt. Talán ezt Liz is érezte amikor odament hozzá random beszélgetni. Talán tényleg így volt, csak éppenséggel nem keltette föl az érdeklődését. Nem tudom miért, de elsiklott a felette. Vagy nagyon is érdekesnek találta, de úgy vélte ennyi elég belőle. Ki tudja? Tulajdonképpen nem is nagyon érdekel.
-Bocs, nem úgy értettem.
Elmosolyodik.
-Semmi baj.
-Meséltem neked már Heavenről? -Akarva-akaratlanul ő jutott eszembe. Nem tudom miért, mostanában elég gyakran gondolok rá. Rég láttam, nem tudom hogy most mi van vele, és ez aggaszt. Talán meg kéne látogatnom.

***

Heaven a 3. hívásomra fölvette a telefont. A lány hangja vékony, érdes. Kissé komor.
-Mi az? -Mégis csilingelő. Ahogy meghallom a szám sarkában akaratlanul is mosoly kunkorodik.
-Szia, Bryson vagyok.
-Tudom. Szia. Miért hívtál?
-Csak kíváncsi voltam hogy vagy?
-Miért?
-Hogy-hogy miért? Ehhez indok kell? -Nevetem el magam.
-Nnem, csak fura. Nem szoktál hívni.
-Kell egy kis változatosság az életembe. Akarsz találkozni?
-Mikor, most?
-Akár.
-Vidéken lakom.
-Tudom. A szüleid végül hogy döntöttek? Elengednek Bruce-hoz?
-Nem számít.
-Hm?
-Így is, úgy is elmegyek.
-Tényleg?
Teljes magabiztossággal mondta ki a szavakat. Ahogy hallgattam magam elé képzeltem morcos arckifejezését, csillogó, kék szemeit, hullámos szőke haját, ahogy kissé meggörnyedve ül az ágyon, gyönge ujjai között szorítva a telefont a füléhez.
-Legutóbb még hezitáltál. Amikor találkoztál Bruce-szal, megnézted a házat meg minden. Azt mondtad hogy nem valami szimpatikus.
-Az emberek változnak. Egy idő után csak megkedvelem. És annyira nem vészes. A kávézóban is jól elbeszélgettünk.
-Te tudod. Na és hogy tervezed, elszöksz otthonról? -Kérdezem szarkasztikusan, amire a válasza meglepő módon egy
-Igen.
-Mi?
-Nem, nem csak vicceltem. Természetesen közlöm velük a tényt, aztán elmegyek. De visszatérve a témára, mikor találkozzunk?
-Hol vagy most?
-Otthon?
-Heaven, átlátok rajtad, még ilyen távolságban is.
-Most már megint mi van?
-Semmi, mi lenne?
-Mindig belémkötsz.
-Lehet. De igazam van.
-Nem nincs.
-Akkor miért azt mondtad hogy otthon, miért nem hogy itthon. Én ha a házban vagyok az itt-et használom, mert jelen pillanatban itt vagyok.
-Jézusom, micsoda következetesség. Néha undorítóan tudálékos vagy tudsz róla?
-Köszönöm.
-Persze csak a jó értelemben. -A vonal túloldalán hallom ahogy kuncog egyet halkan.
-Van ennek jó oldala?
-Biztosan... Na de hol és mikor?
-Szombaton ráérsz? Elmegyünk szórakozni.
-Hát elég hoszú idő mire beérek. Nem lenne hol aludnom.
-Aludhatsz nálam.

Ahogy beszélgettünk Annie kezéből kiesett a ceruza és csattant egy aprót a padlón. A lány összerezzent, majd mintha álomból eszmélt volna pislogott párat és óvatosan lehajolt a ceruzájáért. Ránéztem, ahogy letette a padra egészen furcsának látszott.
-Valami baj van?
-Hogy?
-Jól vagy Annie?
-P-persze, nics semmi baj, csak elbambultam. -Válaszolja kínos mosollyal az arcán.

A hét szörnyű lassúsággal telt. Úgy éreztem hogy minden nap, minden egyes óra ellenem dolgozik. Már rettenetesen vártam hogy találkozzak Heavennel, és amikor eljött a szombat, hirtelen olyan meglepően gyorsan zúdultak rám az események.

Nem gyűltünk össe sokan, csak pár haverom, meg Heaven. Később Liz is beugrott. Szőke hajjal. Amint megláttam megszeppentem. Nem csak én, mindenki. Szinte fölismerhetetlen volt. Már egy ideje nem láttam őt, egyszer csak megszűnt minden kapcsolat, eltűnt, nem lehetett elérni több hónapig, és most itt van. Egyszerre voltam feldúlt és rémült. A szívem elinte ledermedt, majd heves dobolásba kezdett. Nem tudtam bírni magammal.
-Liz!
-Sziasztok! -Köszönt vidám mosollyal az arcán. Végignéztem rajta, a felkarján pár zöldellő folt villant meg a tűz fényében.
Mindenki egyhangként köszönt neki vissa, bár a csapat naggya azt se tudta hogy ki ő.
-Szóvall, őőőm... Bryson...
-I-igen?
-Nem mutatnád be?
-Mindenki, ő itt Liz. Liz, mindenki. -Mutogattam az emberek között.- A barátnőm. -Mondtam kissé lehangoltan, talán túl feltűnően is.
-Hát ez nagyon lelkesen hangzott. -Vert hátba erősen, amire kissé köhögni kezdtem és elvigyorodtam.
-Nem én tűntem el csaknem fél évre.
-Nem volt az olyan hosszú idő, nem lehetett több pár hétnél.
-Három hónap Liz! Három hónap!!!
-Ó,.. Hát, legalább tudom hogy hiányoztam.
-Hát nem épp,..
Mielőtt be tudtam volna fejezni a mondatott befogta a számat, a szája sarkában bizalmas mosoly ült meg.
Mindenki meredten szemlélte az eseményeket, a háttérben tomboló zene hirtelen halk morajlásnak tűnt. Ujjai lesiklottak a számról, helyüket két forró ajak váltotta fel, amik égtek a vágytól hogy közelebb és közelebb férkőzzenek hozzám. A friúk ujjongani kezdtek, Heaven megszeppenve figyelte a forró csókunkat. Pár pillanatig kínosan éreztem magam előtte, de aztán Liz tett róla hogy ne érdekeljenek a körülmények. Az este hamar elment. Ahogy ott ült egymás mellett a két szőke alig lehetett megkülönböztetni őket egymástól. Ahogy én észre vettem jól elszórakoztak együtt. Néha utánozták egymást mintha valamelyik tükörbe nézne, és követték a mozdulatokat. Hatalmas produkciónak tűnt, főleg amikor összeérintették az orrukat és megpuszilták egymás száját. Mindenki nevetett. Nagy eséllyel a fiúk még tbbre is vágytak, de nem adták meg nekik azt az örömöt. Inkább csak elhúzták a mézes madzagot az orruk előtt. Hamarosan az egyik haveromnál találtuk magunkat. Kettesben akartam lenni Lizzel, vágytam rá, érezni akartam a közelségét, a testét-lelkét, de akkor főleg a testét. Bevergődtünk a hálóba és egymásnak estünk. Belekapaszkodtam a hajába, végig csúsztattam kezem a felső testén, végre magaménak tudhattam ismét. Ebben biztos voltam. Átöleltem és fölemeltem, a lábait körbefona rajtam, majd ledobtam az ágyra. Elvigyorodott A szemeiben látni lehetett azt a tüzességet, azt az erőt amit már oly rég nem láttam. Amit már nagyon hiányoltam. Ekkor nem törődtem a régmúlt kétes érzésekkel, nagyon távolinak látszottak. Miénk volt az éjszaka.

***

Reggel az ágyamban ébredtem, Liz mellettem hevert fehérneműben, a takaró alól kikandikált a válla, amit lágyan megcirógattam. Nem ébredt fel, így egy darabig még élvezhettem a szunnyadó lány békés jelenlétét.

-Szóval, szóval megcsókoltad???
-Nem! Nem.
-Hát akkor meg mi a franc történt?
-Ő csókolt meg engem, aztán ellöktem. Ennyi. Nyugi, ne fújd föl ennyire.
-Aztm ondod ne legyek ideges?
-Azt. Bryson, nem történt semmi.
-Az a tahó lesmárolt!
-Igen, de mondom hogy ellöktem magamtól, ez nem változtat azon hogy szeretlek. Semmi közünk egymáshoz Bruce-szal.
-De igen, a volt barátod volt!
-Pontosan. VOLT! Ne idegesíts már! Kicseszettül elegem van. Ő is épp eléggé kiborított ezzel de most ne kezd te is.
-Liz. Én csak nem akarom hogy holmi 'exek' letámadjanak. Ez baj?
-Nem. De ne aggódj, nincs köztünk semmi!
-Tudom!
-Akkor meg mi a halálért kiabáltál az előbb? -Fapofával mered rám, bár magam sem értem a helyzetet. Csak egyre idegesebb leszek.-Ah, röhejes vagy! -A lány fogta a holmiját és kitrappolt a szobából.
Leülök az ágyra, kezemet a fejemhez szorítom. Valamiért Heaven jut az eszembe. Vajon hol lehet? Úgy volt hogy nálam alszik de aztán egyszer csak megjelent Liz és akkor már nem törődtem vele.
Fölöltözöm. A tarkóm tájékán sajgó fájdalom fog el. Túl feszült vagyok most ahhoz hogy egy légtérben legyek vele.
-Most meg hová mész?
-Megkeresem Heavent.
-Heavent.
-Igen.
-Jól van, sok sikert.
Tárcsázni kezd, az arcára nemtörődömség ülepszik le. Komor tekintettel néz fel rám a kanapén üldögélve. Lábán aprókat lendít.
-Kit hívsz?
-Na vajon kit? Szia, Liz vagyok. Emlékszel rám tegnapról? Óh jól van, valaki már nagyon izgul érted, adom rendben? -Felém nyújtja a telefonomat.- Tessék.
Enyhe grimasszal az arcomon, de elveszem a telefont. Elmosolyodik.
-Heaven? -A vonal másik felén a hév zörgő hangját hallom, majd megszólal. Lehet érezni a komorságát, valószínűleg haragszik rám amiért tegnap annyira elhanyagoltam egy olyan ismeretlen környezetben.- Bocs a tegnapiért.
-Semmi gond, végül is nem volt olyan rossz este. -Tehát borzalmasan érezte magát.
-Haza felé tartasz?
-Nem. Csak Bruce-hoz.
-Bruce-hoz? -Ahogy ezeket kimondtam Liz tudatlan fejjel nézett rám, választ várt. Sürgősen.- Értem, akkor majd ott találkozunk. Szia.
-Bruce?
-Igen. Hozzá költözik.
-Ahha. És mióta ismeritek így egymást? Azt hittem nem bírod a srácot.
-Talán baj?
-Nem, dehogy. Szerintem jól ellesznek. Amúgy is, neki is kell egy kis társaság. Nem lehet folyton egyedül. Még ha otthon van akkor se.
-Most kiről beszélsz?
-Bruce-ról.
-Amúgy nem, nem is vagyunk valami jóban a gyerekkel. Csak felmerült az ötlet mivel Heaven nagyon el akar költözni a szüleitől.
-Igen? Hhh, ez érdekes. -Föláll a kanapéról, közelebb lép és megpuszilja a számat.- Sajnálom, az előbbit. Igazad van, részben én is hibás voltam. -Tenyerét óvatosan az arcomhoz emelte, alig ért hozzám, mintha valami hajszál vékony aura lengne körül minket.- De ne aggódj. Már nincs köztünk semmi. Nagyon rég nincs.
Leteszem a telefont az asztalra. Rápillantok a fali órára, vasárnap délelőtt 11 óra múlt 3 perccel.
-Maradsz még?
-Ha nem zavarok.
-Te sosem zavarsz! -Odaugrok mögé és magamhoz húzom.
-A tegnap este nem volt elég? -Mosolyodik el.
-Úgy látom egy rugóra jár az agyunk. -Válaszolok, eltűröm az arca elől a kusza tincseit majd nyomok egy puszit puha bőrére.
Liznek Délután 3-kor el kellett mennie. Azután megint nem láttam legalább 3 hétig, csak az iskolában. Kicsit mintha egyre zárkózottabbá válna. Tavasz közepe van. Már rég elolvadt az összes hó.
-Szia édes! -Köszönt reggel a kapu előtt egy forró csókkal.
-Hello. -Elvigyorgom magam.
-Na mikor találákozunk ismét Heaven-nel? Már hiányzik. Legutóbb jól elvoltunk.
-Hamarosan. De ha így folytatod te soha többé. Mi van veled? Alig találkozunk sulin kívül. Az elmúlt pár hétben amint kicsöngettek felszívódtál. Hiányzol.
Bementünk az iskolába. Semmit nem válaszolt. Mintha meg se hallotta volna.
-Megismerkedtem valakivel.
-Öh, mi?
-Egy sráccal.
Értetlenül nézek rá, mire leesik neki a tantusz.
-Jaj, nem úgy! -Neveti el magát.- Ne hülyéskedj! Téged semmi pénzért nem hagynálak el. Jól érzem magam veled.
-Hát úgy tűnik mégse eléggé, mivel alig vagyunk együtt mostanában.
-Sajnálom.
-Liz. Kezdesz olyan lenni mint akkor amikor megismertelek. Visszahúzódó és lassacskán kizársz az életedből. Legutóbb is több hónapon keresztül nem láttalak. Néha bejöttél az iskolába de akkor is ugyanúgy ahogy most, eltűntél amikor haza engedtek minket. Aztán egyszer csak előbukkantál tök hirtelen azon a szombati éjszakán. Mit vársz tőlem? Hogy bízzak így meg benned?
-Bízni? Ha nem hiszel bennem, akkor ne bizakodj... Szeretsz nem igaz? -Közel hajol hozzám, szinte eggyé olvadnak a szemei olyan közel- Szeretsz?
-Igen.
-Akkor csak higgy bennem kérlek. Elvonón voltam. A legutóbb.
-Elvonón?
-Igen. Elég hamar végeztünk. Azt hittem tovább fog tartani. De nem ebszélhettem senkivel. Azt mondták nem tennének jót az emlékek. A régi ismerősök, akikkel akkor lógtam és barátkoztam amikor "drogoztam".
-Ami azt jelenti hogy...
Félrehúz.
-Ahj, még mindig csinálom Bryson, még mindig szedem a bogyókat. Nem vagyok rájuk szokva csak az apám megtalált párat és rögtön beállított valami pszichológiai roncsnak!
-Liz, ez nem tesz jót neked. Ezt te is tudod. Az apádnak ilyen szempontból lehet hogy igaza van.
-Dehát mondom hogy nem vagyok rászokva. Egyszer-egyszer bekapok egyet és jól érzem magam. Nem napi rendszerességgel. Inkább csak pár hetente pár tabletta és máris minden könynebb. Te is szívsz, ez majdnem ugyanolyan.
-A vicces cigire gondolsz?
-Nem, a mama bébipapijára. Persze hogy arra!
-Aggódom érted.
-Ne aggódj. A heroin az már drog!
-Mi van? Csak azt ne mondd hogy kipróbáltad.
-Nem, még nem.
-Még? Soha! Liz ne csináld ezt, tönkrevágod magad. A heroinról nem fogsz tudni leszokni! Akármennyire is próbálkoznak az emberek, akár több évre is abbahagyhatják, mindig visszatérnek hozzá! Nehogy kipróbáld!
-Jó-jó, nyugi! -Becsekkolt és továbblépett a folyosóra.- Csak annyit mondtam hogy megismertem a srácot aki dílerkedik. Jó cuccokat szokott adni. A port is rám akarta tukmálni de nem fogadtam el. Ne aggódj. Suli után találkozunk a játszótéren, és jól beszívunk, okés? -Rámkacsint és elviharzik.- A többiek is ott lesznek! -Kiabál vissza futtában. Az arca valamiért olyan vidámnak tűnik, nem olyan elnyűttnek, élettelennek mint általában. A szeme csillog, és ahogy ott ugrál előrefelé a szőke haja föl-le lobog. Szőke. Végre ismét szőke...