20. Rész - Karácsonyi parti

Evelin

Az utca ugyanolyan kopár mint volt. Az ég szürke, a nap ugyan süt, de a szél erősen süvít a fák kopasz ágai között. Már rég elmúlt a nyár, de az emlékek még mindig nyomasztó hatással súlytanak le. Ahogy elhaladok a kávézó ablakai előtt, egy ismerős arc néz fel rám. Egy darabig még továbbmegyek, majd megtorrpanok. Az agyam cikázni kezd, a felismerés szörnyű pillanati gázolnak át merev, mozdulatlan testemen. Amikor végre elindulnék, az ajtó kinyílik és egy makacs hang szólal meg mögülem.
-Evelin?!
Végem van.
Óvatosan megfordulok, már tudom hogy mi vár rám.
-Szia,.. Liz. -Köszönök neki lehangolva. Itt lett elcseszve a karácsonyom. Miből is gondoltam hogy egy reggeli frissítő séta majd olyan jót tesz? Elszabadulni otthonról, anyám és az újdonsült pasija nyüzsgéséből. Ilyenkor alig szokott pár ember lófrálni az utcákon, miért pont vele hozott össze a sors?
-Szia! De rég láttalak!
-Hát igen.
Az arcán mosoly jelenik meg, de látom hogy eléggé nehezére esik beigazítanai arcizmait a tökéletes vigyorhoz, ami inkább vicsorításra hasonlít.
-De megnőttél.
-Haha, marha viccesnek hiszed magad igaz?
-M-most miért?
-Hájas vagyok, erre én magam is rájöttem.
-Hhh, szóval nem kell felvilágosítsalak.
-Jah, legalább nem vagyok olyan piszkafa lábú mint az előttem álló ribanc.
-Ezt hívják karcsú, nőies testalkatnak.
-Jah, biztosan. Ezért vannak úgy odáig a pasik. A lapos segg és a deszka mellkas mindenkit lázba hoz.
Bár ezt nem pont olyan lánynak kellett volna mondanom, akinek c kosaras mellbősége van.
Lejjebb néz, végigméricskéli magát, majd elmosolyodik.
-Féltékeny vagy? -Ilyenkor mintha kicsi meglepettség csillanna meg a szemében. Fura.
-Ó igen, teljes mértékben. Alig tudom megállni hogy ne verjem be a képed, olyan féltékeny vagyok. Na szia!
Sarkon fordulok és eltörtetek. Micsoda ringyó!
-Hé, várj!
-M-mi az?
-Hhh, el sem hiszem hogy ezt teszem... -Mormolja magának, mintha nem hallanám.- Tudom hogy nem voltunk puszipajtások, dee 26-án összefutunk pár barátommal, ismerősök. Csapunk egy karácsonyi bulit. Ha van kedved, majd gyere el!
-Nincs kedvem.
-9-re legyél itt. A kávézó előtt várunk.

Az életben rengeteg furcsa meglepetés van. Olyasmik amikre nem is számítanánk. Ez az ilyen pillanatok egyike, egy karácsonyi csoda, hogy Liz -a lány akivel általánosiskolás korunk óta vért hányunk ha ránézünk a másikra- meghívott a barátaihoz egy karácsonyi partira. Valószínűleg nem kéne elmennem.

Karácsony második napja egész tűrhetően telt. Leszámítva a rádióból zajongó undorító karácsonyi zenék sokaságát.
Be kell vallanom hogy már kicsit herótom van ebből a rengeteg közhelyből. A karácsonnyal tulajdonképpen semmi bajom sincs, csak ne lenne az a renegeteg hányingert keltő túlcsicsázott melléklet hozzá. Oké hogy ez a 3 nap a szeretet ünnepe, és jézus megszületését ünnepeljük meg minden, de az emberek valamiért ennél sokkal többet is beleképzelnek ebbe az egyszerű történetbe. Gyilkoljuk le az összes rohadt fenyőfát és díszítsük fel a tetemet! Nem is lenne rossz ötlet, furán nézne ki ha ezt egy emberrel játszanánk el. A levágott fejre tiarát teszek, körbetekerem égőkkel, az orrába és a fülébe gömbdíszeket akasztok, a szájába pedig csillagszórót. A körülötte vértócsát pedig sok apró gyertyával díszítem. Gyönyörűséges látványt nyújtana nem igaz?
Na jó, nem a karácsonyfadíszítéssel semmi bajom sincs. Igazából azt még úgy kedvelem is, amikor összegyűlik a család és közösen feldíszítik a fát. Vagy legalább is az emberek többsége így képzelné el a dolgot. Nálunk én díszítem egyedül a fát, közben anya süti a kaját és megjegyzéseket tesz arra hogy hogy tudom ennyire ódvarul teleaggatni azt a szerencsétlen fenyőt.
Nem szoktunk sokat ajándékozni, mindenki kap valami apróságot és ennyi. Igazából nincs is rá szükségem mert nagyjából mindent megkapok, ami a zsebpénzemből kitelik.
HHh... ami azt illeti azért nem szeretem a karácsonyt mert nálunk az egész csak veszekedésből és semmit tevésből áll.
Meglátogatjuk a zsémbes idős rokonainkat ahol újabb veszekedések törnek ki, majd itthon is folytatódik a kiabálás. Mindössze ennyi.

Csak le akarom húnyni a szemem, azt akarom hogy körülöttem midnen megszűnjön létezni. A kezeimet a fülemre tapasztom, a hangok eltompulnak, de nem eléggé. Annyira szorítom a füleim amennyire csak tudom de ez nem elég. Minden átszűrődik. Minden hang, minden képzelet. A szemeim könnyesek. Összeszorul a torkom. Bárcsak megfulladnék. Bárcsak meghalnék. Bár ne léteznék. Akkor minden jobb lenne. Nem akarom. Nem akarom ezt az egészet.
Anya és Dian a másik szobában vannak. A szuszogás, az ágy csikorgása, a néha feljajduló hangok. Mindent elrontanak ezzel. Mindent.
Amióta apa meghalt semmi sem az igazi. Semmi sem olyan mint volt. Minden más, minden olyan gyorsan és hirtelen megváltozott. Azt akarom hogy jöjjön vissza. Vissza akarom őt kapni!!!

Semmit sem aludtam. Egész éjjel vergődtem az ágyamon, és próbáltam nem figyelni a hangokra. Próbáltam uralkodni a gondolataimon, zenét hallgatni, de semmi sem nyomta el a rettentő ricsajt ami nem hagyott nyugodni.

Ma 26-a van. Fáradt vagyok. Reggel 6 óra van, de nem tuodk aludni. Végül előveszem a naplót amit a pszicho dokitól kaptam hogy leírjam bele minden bajom és megkönnyebbüljek egy kicsit. Azt mondják ez segít. Talán mégis csak elmegyek arra találkozóra.
Délután fél kettőkor azon kapom magam hogy az ágyon elnyúlva, csorog a nyálam rá a takaróra. Kómásan ébredek fel, ez az alvás nem volt valami frissítő de legalább nem vagyok már olyan nyúzott állapotban mint reggel.
Kimegyek a konyhába, ahol anya épp befejezi az ebédjét. Merek magamnak egy kis levest, előveszek egy kanalat és leülök elé. Az ebéd csöndben telik, túlságosan is nagy csöndben. Persze mindig ez van. Amióta nincs apa, ő egyre csak elhagyja magát, és felveszi a netörődöm viselkedését. Amikor Dian bejött a képbe változott egy kicsit a helyzet, de akkor sem törődött velem különösképpen. Mindössze nem volt olyan komor. Most történt valami.
-Ma elmegyek Lizzel egy karácsonyi bulira.
Föláll és a mosogatóba teszi az edényeket.
-Nem tudom mikor jövök haza.
Nem érkezik válasz.
-Anya... -Kimegy az ebédlőből.
-Jól lerészegedek. Drogozni is fogok!
-Jól van, tedd azt. -Mondja feleletképp, mintha csak elsuhannának a füle mellett a szavak. Valószínűleg föl se fogta amit mondtam, csak úgy idenyöszögte hogy jól van kislányom, jól van, nem érdekel különösképpen hogy hol leszel, tégy amit akarsz.
-Anya!
Beraktam a mosogatüba én is a tányért, és elmosogattam.
Nem gondoltam hogy aznap tényleg bedrogozok.

***

A kávézó természetesen zárva volt karácsony napján este 9-kor. Még senki sem volt ott, és jó 20 perc késéssel jött a csapat. Talán elfeledkeztek rólam, vagy csak arra számítottak hogy nem jövök el. A 15. percnél kicsit besokalltam és már indultam volna de aztán valahogy még se vetemedtem rá. Nem volt kedvem hazamenni anyához.

Bruce egy termetes 18 év körüli srác. Mélybarna szemei magával vonzzák a tekintetemet, és a markáns külső mellé természetesen egy akkora tahó hoyg legszívesebben orrbaverném. Nem nagyon szólt semmit, ami azt illeti alig mondott valamit, még köszönni sem köszönt, elég volt csak az arcára néznem és tudtam hogy nem szívesen van itt, főleg nem egy ilyen banda társaságában. Ahogy visszanézett láttam benne az undort, azt a mérhetetlen unalmat és egót. Bizonyára fenn hordja az orrát. A terv az volt, hogy kimegyünk a parkba vagy valami elhagyatott helyre, tüzet rakunk és csinálunk egy kis pijálós összejövetelt. Semmi komoly, csak pár tini iszogat és eldumál. Vagy legalább is erre számítottam. Végül gőzöm sem volt arról hogy hol vagyok, mert hogy nem a városban voltunk az biztos. De nem is nagyon érdekelt. Körbeültük a hatalmas farakást, Liz öntött rá egy kis piját amitől hirtelen nagy lángra kapott. Gyorsan hátraugrott és nevetni kezdett. Valószínűleg már felöntött a garatra, bár még nem volt olyan hű de nagyon részeg, de azért józannak sem mondhatnám.
Nem ismertem senkit igazából. Ott volt egy Bryson nevű fickó, Liz pasija, aki elég jófejnek bizonyult, Bruce a bunkó gyerek, Valami Emet és még egy Leia nevű hallgatag csajszi is, akivel akármennyire is próbáltam beszélni alig szólalt meg. Eléggé visszahúzódó vvolt, és csak Emettel meg Bruce-szal beszélt, Liz néha odament hozzá és elkezdett neki mindenféle baromságról beszélni amire a lány elnevette magát. Ők tehát jóban vannak.
-Szia. -Ül le mellém Bryson mosolyogva az egyik rönkre.
-Szia.
-Mi a gond? Nem érzed jól magad? Olyan kedvetlennek tűnsz.
-Ami azt illeti azt sem tudom hogy mit keresek itt.
-H! Tudod, én is pontosan így vagyok. Csak úgy elrángatott ide. -Neveti el magát a vörös hajú, táncoló lányra pillantva.
-Szívott?
-Igen, minden bizonnyal.
-Te és Liz, hogy?
-Hümm, igazából gőzöm sincs. Örülök hogy engem választott. Aggódok érte, tönkreteszi magát.
-Érte?
Kissé furcsa ábrázattal meredek a mellettem ülőre. Nem igen tudom elképzelni hogy Liznek milyen problémái lehetnek. Tulajdonképpen számomra olyan mintha semmi gondja nem lenne, hiszen mindig vidám és elég nagy a szája, nem valami komor természetű csaj, akiről leli hogy olyan hű de szar élete van. Nem nagyon kedvelem ugyan, de számomra ő tényleg olyan mintha neki mindene meg lenne. Le merném fogadni hogy dúsgazdag szülei vannak, és hatalmas házban él. Csak annyit tudok hogy az apja pszichológus. Az ízlése jó, sőt több mint jó, mindig is irigy voltam rá a ruhái és az alakja miatt, ráadásul szép az arca is. Kicsit alacsony de a pasik amúgy is kedvelik a kisebb termetű lányokat. Rengeteg barátja van és tulajdonképpen mindent elér amit kitűz maga elé. Én így látom őt. A tökéletes ellentétem, ami gyakran föl is idegesít.
-Mostanában elég szarul van, főleg a családi zűrök miatt. De gondolom ezeket már neked is elmondta.
-Öh, jaja igen. -Bólogatok beleegyezően, bár nagyon is érdekel a téma.

Leia és a másik két srác is leül mellénk és nézik ahogy Liz a tűz körül ugrál, végül ős is letelepedik pont elém. Kikapja a slukkot Bruce szájából és az ajkai közé szorítja, majd rámosolyog a brocos srácra aki ekkor elrejtve a szája sarkában viszonozza a vigyort.
-Van bogyód Bruce?
-Nem nincs.
-Ne már, tudom hogy van nálad.
-Neked nincs. Most tőlem nem kapsz, kunyerálj mástól. Eleget adtam már.
-Igen, épp eleget. -Néz komoran Bryson a barátnője mellett ülő srácra.
-Emet?
-Liz nem viszed egy kicsit túlzásba?
-Nem! Ne aggódj még az a 3 megvan amit Bruce adott, csak otthon hagytam.
-Otthon? -Meredek rá a lányra. Drogot. Otthon.
-Nem vagy józan, és ha a szüleid megtalálják?
-Nem fogják! Ugyan srácok honnan tudnák! Nem az asztalra raktam! Na Emet csak egyet adjál, a te cuccod úgyis ütős.
-Jó de csak egyet.
A fiú a kabátzsebében kotorászik és kivesz egy zacskót, amiben van úgy 10-15  pirula.
Ilyenkor megfordult az agyamban hogy az a gondolat, hogy 'úristen hová kerültem' de mivel úgy sem tudnék hová menni ezért belenyugodtam a ténybe hogy itt maradok.
-Evelin?
-Ő még tiszta.
-Ugyan hagyd, nem fog kérni, ő túl jó kislány ahoz. Csak nézz rá! -Bruce gúnyos megjegyzése teli találat volt, olyannyira megsértődtem hogy kikaptam a pirulákat a mellettem ülő kezéből.
Kettőt kivettem a kezembe és bekaptam.
-Kettőt? Biztos vagy te ebben? Elsőre!
-Ne, ne vedd! Be... -Már késő volt lenyeltem a gyógyszereket. Mindenki kerek szemekkel nézett rám. Liz elnevette magát.- Dilis vagy, magadnak köszönheted a bajt! Na én is kérek! - Kinyújtotta a nyelvét célzásképp hogy oda kéri az anyagot. Emet bedobta a szájába amire indenki elmosolyodott. Eztán mindenki beszedett egyet, és vártuk hogy hasson a szer.
A háttérben szólt a zene, valami ordibálós rock szám ment.
-Mikor fog hatni?
Emet ránézett a fejét ringató Leia-ra, aki felállt, lassan lehúnyta a szemét és közelebb ment a tűzhöz. A lány édes mosolya, bárgyú arca mindent elárult. Tüneményesnek látszott. Ahogy karját fölemelte majd lágyan végigsimította haján. A göndör fürtök rezes fényben ragyogtak a tűz mellett.
-Hamarosan. -Mosolygott vissza rám, majd ő is fölállt és odament az inogó lányhoz.
Hamarosan mindenkin látni lehetett a szer hatását és körbeálltuk a tüzet. Én is jól éreztem magam. Egyszerre volt minden gyors és mégis hihetetlenül lassú. A fények erősek voltak, egy darabig azzal szórakoztam hogy ha össze vissza forgatom gyorsan a fejemet akkor minden elmosódik és a fényszikrák is egy összegabajodott csíkká változnak. Amikor megkérdezték nevetve hogy mit csinálok és elmondtam nekik midnenki követte a példámat, és egy darabig elszórakoztunk ezzel, majd mikor a tűzből parázs lett popcorn-t csináltunk, amit később hasonló képpen dobáltunk egymás szájába mint Emet és Liz a bogyót.
Alig talált be valamelyik dobásom, mindig szemendobtam valakit, bár azt hiszem köcsög akartam lenni és tényleg szemre céloztam. A hangok összemosódtak nem tudom hogy voltam képes kivenni őket, kigubancolni a többi közül, de valahogy mégis sikerült.
Reggel 3-4 óra lehetett amikor kidobtam a taccsot. Emet segített és fogta a hajamat.
-Nyugi, nem vészes. Az első alkalommal a legtöbb embernek kilöki a szervezete. No meg persze nem jó pijával együtt.
-Ah, elég trágya érzés. -Dőlök le az egyik farönk mellé mikor visszaérünk a tűzhöz.
-Igen.
-Hánytál? -Kérdezi Leia még kicsit a szer hatása alatt állva.
-Igen.
-Oh, nem csoda. Szegénykém. Nem szabad többet bevenni. Főleg nem elsőre. -A lány odabújik mellém, fejét a vállamra teszi. Egy ideig értelenül bámulok a nevető Emetre.
-Mindig ilyen ha be van tépve.
-Vicces.
-Jah, kicsit nyíltabb. Eléggé visszahúzódó csaj.
-Igen, vettem észre. Alig szólt hozzám. Pedig komolyan próbálkoztam.
A fiú ismét hangos kacagásba kezd.
-Nem baj csak fojtasd. Leia-ra ráférnek a barátok. Elég zárkózott és visszafogott lány. Nem árt ha néha kicsit megőrül.
-Ő is mindig...
-Nem! Nem, ő nem! Nem is engedném. De amúgy sem igényli a drogot. Értelmetlennek találja. Csak néha elszórakozik velünk, de mindössze ennyi.
-Értem.
A szabad ég alatt aludtunk el. Lia a vállamra dőlve, Emet ölében, Liz és Bryson összekuporodva egymás mellett, köztünk Bruce.
Amikor fölébredtem elfogott a hányinger. Az az irdatlan másnaposság. Nem igen szoktam ehhez mert nem szoktam sokat inni, és bulikba sem járok. Kutyául éreztem magam.