18. Rész - Az élet próbája

Liz

-Hol a redvás életben voltál?
-El.
-Na ne mond?! Rendesen válaszoljál nekem! Azt mondtam nyögd ki végre hogy hol voltál különben -Már ökölbeszorított kézzel kiabál, de nem felelek. A torkomban gombóc keletkezik, a tüdőm megremeg. Érzem ahogy a szívem egyre hevesebben kezd verni.
-Különben mi lesz? Megversz?!
-A k*rva anyádat, aki a világra hozott! -Lever egy maflást. A fejem elszáll, arcomon duzzanat keletkezik.- Tűnj a szemem elől! -Mondja végül halkabban. Bemegyek a szobámba és becsukom az ajtót. Mély levegőt veszek, a falnak dőlök, a tekintetemet a plafonra szegezem. Semmi sincs rendben.
Miért gyengülök el? Miért van az hogy mindig elgyengülök? a szememet könnyek mardossák, izzik az arcom. Ledőlök az ágyra, és elalszom. Másnap reggel 5-kor ébredek. A szemeim tágra nyílnak, még minden olyan homályos, olyan sötét és borongós. Valahogy úgy érzem hogy az egész nap ilyen lesz és nem bújik fény a láthatárra. Az ég ma is szürke lesz, ma is olyan elhagyatott és semmilyen, egy egyszerű, üres lap.
Ők még alszanak,még mindenki alszik, egyedül az utcán álló, mélabús lámpások nem nyugodsznak addig amíg világos nem lesz a város. Mind vékony, hatalmas, magányos szellemek, akik nem tudnak elszakadni a testüktől. Csak az éjszaka sötétjében tudnak kicsit eltávolodni, akkor hosszabbra nyúlik a kezük, éseléri a mellettük álló másik fényének peremét. Ilyen lehet az örök, és megkaparinthatatlan szerelem.
Fölöltözök, rendbeszedem magam, összepakolom a cuccomat és elindulok az iskolába. Még korán van, marad másfél órám a kezdésig. Addig csak kóborolok, itt-ott leülök, elszívok egy cigit, beülök a suli közelében lévő pékségbe, ahol elmajszolok egy puncsos sütit.
A tegnapelőtti éjszakára gondolok. Bryson-ra, és a pihe-puha ágyára, a meleg paplanra, a tolas párnákra. Jó volt csak úgy feküdni egyszál semmiben, magunkrahúzni a takarót és elmerengeni a csöndben. Összebújni, nézni a kék szemeit, a sötét és göndör fürtjeit. Talán ismét szőke lesz a hajam...

Háromnegyed 8 van, ideje indulnom. Az iskola alig 5 percre van innen, 50-re pont beérek. A melletünk lévő sulinál álldogál Bruce, és egy füves cigit szívogat. Már reggel háromnegyed nyolckor. Ezzel kezdi a napot.
Mellette egy magas, kiegyensúlyozott fiú, Emet áll. Jóban vannak, legjobb barátok. Talán sosem szakadnak el. gy darabig csak távolról figyelem őket, és a hosszú csevejt. Egy harmadik ember is előbukkan. Vékony, középmagasságú, barna, hullámos hajú. Egy lány. Kedvesen mosolyog, kicsit visszahúzódó természetűnek tűnik. Szúrós szemmel figyelem az új szerzeményt, majd elindulok. Amikor észrevesznek intek feléjük.
-Sziasztok.
-Hello.
-Mizujs Liz? -Érdeklődik Emet. Kedves mosolya van, mindig szívmelengető. Mintha belémlátna az alatt az egy másodperc alatt amíg pislog egyet.- Mi történt az arcoddal?
-Semmi, megvagyok. Ki az új lány?
Lenéznek rá, elmosolyodik. Vastag pulcsijába kapaszkodik, majd lejjebb húzza azt. A szoknyája feltűnően rövid, ezt ő is érzi és láthatóan kínosnak is érzi egy kicsit.
-Leia vagyok, szia. -A hangja kicsit recés, de mégis aranyos.
-Úristen!
-M-mi az?
-Képesek vagytok megrontani egy ilyen cuki kislány?!!! Ti nem vagytok észnél!
-Liz, ne csináld már.
-Mindjárt megeszem olyan aranyooos! -Odalépek elé és megszorongatom, olyan vékony hogy majd össze lehet roppantani. Elpirul, zavarban van, ezért elengedem.
-Kedvel. -Mondja Emet a lánynak nyugtatásképp.
-A szokásosat? -Bruce felém fordul, gyorsan vált a témára.
-Igen. De, most bogyót is.
-Bogyót?
-Igen.
-Biztos vagy te ebben Liz?
-Miért? Csak add az anyagot aztán eltűnök.
-Nem kéne. A végén még rá fogsz szokni.
-Ezt pont te mondod? Suli után fizetek, csak add gyorsan mert el fogok késni!
-Jól van, jól van, de óvatosan! Csak hármat adok, nem kell hogy rosszul legyél. És ne vedd be mindet egyszerre!
-Hh, tudok vigyázni magamra.
-Jah, bizonyosan.
A kezembenyomja a cigit és a fehér pirulákat. Zsebredugom, majd megyek is.
-Na sziasztok. Akkor fél háromkor találkozunk a sarkon.
-Jó.

***

Az egyik szál cigit meggyújtom és még az iskola kapui előtt elszívom. Sok diák cigizik a suli előtt, de egyikükkel sem vagyok különösebben jóban. Bár mindenkit ismerek.
Becsöngetnek, elnyomom a csikket, és megyek.
Az órák lassan telnek, Bryson nem jött be. Gőzöm sincs mi van vele, de majd elmondja ha gond van.
A 4. óra utáni szünetben találkozom vele, a szünet 10 perces szóval van egy kis időnk beszélgetni.
-Szia.
-Késtél.
-Bocs. Találkoztam Heaven-nel.
-Ahha. Szóval Heaven mi? Tán a szabadidődben megcsalsz? -Mosolygok rá, amire elneveti magát. Átölel és megpuszilja az arcomat.
-Kicsit piros az arcod, mi történt?
-Semmi, elfeküdtem.
-5 órával ez előtt...
-Aaz órákon is szunyáltam.
Kérdőn néz rám, tudom hogy nem lehet meggyőzni, de jól szórakozom amíg vallat.
-Nem aludtam valami jól az éjszaka. -Ez hazugság, mert nagyon is jól aludtam, olyannyira hogy nem az ébresztőm keltett, hanem saját magam ki tudtam kelni a ágyból.- Iskola után találkozom Bruce-ékkal, jössz?
Az arcán kellemetlen fintor jelenik meg. Tehát nem.
-Miért lógsz mindig a volt pasiddal?
-Ne használd a pasim szót, az olyan lekezelő.
-Ezt nem gondolhatod komolyan.
-Amúgy meg azért mert jófej, és barátok vagyunk.
-Ahham. Csak barátok?
-Csak barátok.
-Szóval csak barátok.
-Jobban megbízhatnál bennem nem gondolod?
-De, igazad van.
-Na ölelj meg aztán told a hátsódat az órádra, mert a végén még annyi igazolatlanod gyűlik össze hogy évet kell ismételned.
-Ezt nem épp tőled akarom hallani.
-ÉN, ma veled ellentétben bejöttem az első órára.

-Ma meghalt egy lány.
-Mi? Kicsoda?
-Nem is tudtam.
-Pedig gyorsan terjednek az efféle hírek.
-Emma Stone.
-Ismerted?
-Igen.
Bruce bágyadtan meséli a történteket.
-A sulitokba járt?
-Igen.
-Ő ma be se jött.
-Nem, nem jött be. Délelőtt túladagolta magát.
-Mi?!
-Ezt nem mondhatod komolyan! -Emet döbbent arccal mered a mellette ülőre.
-De igen, ez halálosan komoly.
-De ugye nem, te adtad neki a szert.
Bruce selytelmes némasággal ül. A feje le van hajtva. Haja az arcába lóg.
-Nem.
-Hála az égnek...
-Hogy mondhatsz ilyet? Meghalt.
-Jó, nem úgy értettem,
-Nem számít hogy értetted.
-Bruce, nyugodj le!
-Emma nagyon aranyos lány volt.
-Oh. Miért lehetett öngyilkos?
-Nem tudom. Nem mesélt semmit a problémáiról. Úgy tűnt hogy nagyon jól érzi magát. Minden nap. Meg se látszott rajta hogy rosszul érezte magát.
-Szomorú. -Megérintem az arcomat, érzem hogy még egy kicsit duzzadt.

A halál nem feltétlenül rossz dolog. Csak az emberek látják olyan borzalmasnak a helyzetet. A halál könnyű, az élet nehezebb. Az élet kihívás, rengeteg akadállyal az utadban, amikről dönthetsz: leküzdöd őket, és mész tovább, vagy leragadsz. A tinik élete közel sem olyan egyszerű mint ahogyan azt annyian gondolják. A tinédzserek legfőbb veszéje a salyát gondolatuk. A hozzáállásuk, a lelki állapotuk. Egyszer lángra kap, aztán kialszik. Ezt minden fiatal nehezen éli meg, és gyakran gondolja úgy hogy minden ellene fordult, és ennél rosszabb már nem is lehetne. Talán vannak olyan helyzetek amikor tényleg így van, de sosem szabad elhagyni magunkat, különben csak még mélyebbre süllyedünk. Figyelnünk kell a körülöttünk lévőkre és tartani a kapcsolatot a barátainkkal, mert ők mindig fognak segíteni ha bajban vagyunk. Nem szabad elutasítani a segítő kezeket, tudnunk kell hogy nem mi vagyunk az egyedüliek a gondban.
Ha mindent visszatartasz, ha senkinek sem engedsz, egy idő után elhagynak az emberek, és akármennyien vesznek is körül, mindig magányos leszel, mert nem fogod tudni megosztani a lényegesebb dolgaidat senkivel. Se a jót, se a rosszat, ami egy idő után az őrületbe fog kergetni. A magány nem feltétlenül rossz, csak vannak akiket tönkretesz. A halál sem egyenlő a borzalommal, csupán az emberek reményvesztettségét mutatja, és azt hogy feladták a küzdelmet. Belefáradtak a folyamatos harcba, amit saját magukkal folytatnak. Mert az élet sem feltétlenül egy örökös versenypálya, tele csapdákkal. Ez az élet próbája. Mindössze attól függ hogy fogod fel.