17. Rész - Ezüst fényben úszó

Hane

-Bruce érdekes srác.
-Igen?
-Igen. Nagyon jófej, kicsit furcsa ugyen, de vicces.
-Furcsa?
-Az.
-Hogy érted ezt?
-Hát csak, furcsa.
-Szerintem egyáltalán nem fura.
-Hm.. Mindegy.
Lehúnyom a szemem és mély álomba merülök.A sötét éjszakában csak úgy vibrál az ezüstösen ragyogó Hold. Talán olyan vagyok mint a kis herceg. Egy másik bolygóról jöttem. Miért ne lehetne ez a bolygó a Hold?

***

Gyakran mondják hogy az álmok valóra válnak. Én nem nagyon hiszek az ilyesmiben, de örülnék neki, ha tényleg így lenne. Choe tökéletes. Szép, magabiztos, jó ízlése van, és mindent elér amit kitűz maga elé.
Az ikrek élete gyakran bonyolult. Túlságosan is bonyolult.

-Kelj fel! Ma van az első nap. Choe.
Hiába szólok hozzá, nem válaszol. Ha kedvesen, ha gorombán, semmit nem mond. Choe számomra már kiskorom óta megoldott relytéj. Olyan, akár egy rossz labirintus. Mindent tudok róla. Könnyedén kiismerhető. De ettől függetlenül még a nővérem. Szeretem őt.
Nyöszörögve tol odébb kezével, és a fejére húzza a párnát.
-Ne csináld ezt! Föl kéne kelni. Csak nem akarsz elkésni már az első napon?
-De igen...
-Nem, nem akarsz, usgyi!
-Mi vagy te, az anyám?
-A nővéred.
-Én vagyok az idősebb.
-2 perccel.
-Attól még számít.
-Kelj fel. Itt foglak hagyni.
-Tedd azt!
-Hhh, javíthatatlan vagy.
Kinyújtja a karjait, a fenekét föltolja, hatalmasat nyújtózkodik akár egy macska.
-Elmegyek zuhanyozni. Anya elkészítette a reggelit, már elment.
-Okés.

A reggeli frissítő fürdő kihagyhatatlan. Jól esik a langyos víz ilyenkor. Fölébreszt. A víz csobogása, a madarak reggeli csiripelése, behallatszik a nyitott ablakon. Libabőrös leszek.
Magam köré csavarom a törülközőt és kilépek a fürdőszoba ajtón.
Egy fekete blúz, piros zakó, és egy sárga csőnadrág. Szeretem a színeket.
Choe is a ruháit készíti elő. A hatalmas bakancs, és a csupafekete holmi mind-mind ott sorakozik az ágyánál. Kinézek az ablakon, mindent belep a hó.
-Különös.
-Micsoda?
-Esik a hó. Pedig
-Még csak szeptember van. Megzakkant az időjárás.
-Úgy tűnik. Nem fogsz fázni?
-Már miért fáznék?
-Egy neccharisnya nem véd meg semmitől.
-Nem is az a lényeg. -A szája sarkában kunkori mosoly ül meg. Én is elvigyorodom.
Összepakolom a cuccokat, elrakom a reggelit és kilépek az ajtón. Már elállt a havazás. Nem esett valami sokat, de azért mégis van pár centi.
Az iskola ahova fölvettek fantasztikus. Már nagyon kíváncsi vagyok az első napomra.
Előkapom a fényképezőgépemet és heves fotózásba kezdek. Hirtelen minden olyan gyönyörűnek tűnik körülöttem. A világosszürke égbolt, a fenyők zöld tűlevelein megülő vékony hótakaró. Az utcán loholó emberek és az autók hosszú sora. Ez az egész olyan varázsltos.
Az iskola előtt egy furcsa fazon ácsorog. A stílusa majdhogynem ugyanolyan mint Choe-é. Magas, vékony, de mégis erős testalkatú. Ő is bakancsot visel. Ahogy elhaladok mellette elmosolyodom. Eszembejut Choe, és a morcos válaszai.
-Minek neked ez a fekete vacak?
-Ez nem vacak! Ez álmaim lábbelije! Olyan mint neked az üvegcipő a hamupipőkéből!!

A kapunál visszanézek, ilyesztőek a szemei, ahogy tekintete magához vonz, az alsó szemhéja elsötétült, a hófehér bőréhez képest nagyon túl nagy változás. A szemürege kicsit besüppedt. Olyan mintha valami rossz horror sztoriból lépett volna elő. Elvigyorodik.
Becsukom az ajtót magam mögött és megállok. Mély levegőt veszek. Talán ő is a Holdról jött. Nem is biztos hogy olyan magányos voltam én ott. Leszálltam ide, és ő is utánjött. Haldokló, hóltsápadt, ezüst fényben úszó, tündöklő hattyú. Elhagytad a párod...
Elkuncogom magam.
-Vicces.
-Mi a vicces? -Kérdezi tőlem egy ismeretlen figura. Felriadok mélyenszőtt merengésemből.
-Öh, mi?
-Azt dmontad hogy vicces. Mi az?
-S-semmi.
-Valami mégis csak az.
Egy szőke, rasztázott hajú lány az. A szemei kéken csillognak, hosszú szempillái az égbe merednek. Elképedek ahogy meglátom azokat a tündöklő szemeket. Tudom hogy meg kellett volna már szoknom, de nem tudom, nem megy, egyszerűen csodálatosak.
-Bárcsak nekem lennének ilyen szemeim.
-Mi van?
-A szemed, nagyon szép.
-Te lezbikus vagy?
-Ö, mi? N-nem! Én nem! Csak,
-Oh, hát akkor mindegy. Na szia, majd gondolom még találkozunk.
-Szia...
Az első napom. Furcsa kezdés volt. Már fél 9 van. Lassan megkezdődik az évnyitó. Tudom hogy ünneplőben kellett volna jönni, de ilyen hidegben nem nagyon vagyok képes magamrahúzni a vékony szoknyámat, és selyemblúzomat. Rossz ránézni a plakátokon szereplő, félig csupasz nőkre. Elég messze jár még a nyár.
Az osztályom nagyon kedves, rendesnek tűnő emberekkel vagyok körülvéve. Mindenki vicces és szórakozott. Persze az elején még van egy kis feszültség, de az első 5 perc után már mindenki szabadon beszélget a mellette ülővel. A terembe enyit 3 idősebb gyerek. Egy lány, és két fiú. Mosolyognak, végignéznek rajtunk, de van bennük valami különös. Kicsit mintha a vágóhídon lévő halálra ítélt állatokat bámulnák. Vajon ugyanezeket gondolja Choe is? Nem tudom hol lehet. Ő grafikára jelentkezett, és fölvették. Így évfolyamtársak lettünk, de valahogy hiányzik a közelsége. A biztonságot adó fény. Én szívesebben maradnék az árnyékban.
A 3 idősebb diák között ott áll az is, akit az iskolával szemben lévő háznál láttam ácsorogni. Az arca teljesen más mint a többieké. Nem mosolyog, nem csinál semmit, mindössze unottan néz maga felé, bambul a semmibe. Egyszer csak föleszmél, és a szeme megakad rajtam. Látom a felismerés furcsa megelepetését a tekintetében. Már ő is mosolyog. Sőt mi több, ez vigyor. Egy széles és ilyesztő vigyor.