24. Rész - Szex, pia, drogok

Dan

Angel mosolyogva nézett vissza rám a padsorok között. Az óra utolsó perceit járta, már mindenki izgatottan nézett fel a ketyegő készülékre, ami az idő elmúlását jelezte. Viszonoztam a kedves mosolyt, majd visszafordult. Hamar kicsöngettek. Talán túlságosan is hamar.
Tisztában vagyok a helyzetemmel. Azzal hogy szerencsésnek mondhatom magamat, elvégre az iskola két nagy klikkre van osztva. Vannak a menők, és a kevésbé elfogadottak. Persze ezek között is alakulnak kisebb csoportok, de ez a két fő osztály. Én az elsőbe tartozom, ezért is mondhatom ilyen szempontból hogy mázlis vagyok. Tulajdonképpen semmit sem tettem azért hogy ide kerüljek. A jegyeim átlagosak, nem csináltam semmi őrültséget, amivel aztán hírnevet szerezhettem volna. A gimiben mégis megszereztem az "iskola elsőrangú, legjobb pasija" címet. Tulajdonképpen nem én kerestem az embereket, ők találtak rám. Nem vagyok senkivel se rosszban, nem szeretem a viszályokat. Talán ez is egy jó pont. A családom kedves és megértő. Egyke vagyok, nincsenek testvéreim. Nem tartozom semmilyen sportklubbhoz, se szabadidős tárgyakhoz. Iskola után általában edzek, vagy lógok a haverokkal, a  hétvégémet tanulással, bulizással töltöm, és a barátnőmmel.
Angel nagyon kedves lány, de ami azt illeti, semmit sem érzek iránta. Hiába próbáltam meg, nem vonzódok hozzá. Egyáltalán. A tökéletes élettel csak egy gondom van. Hogy nem teljesen tökéletes. Persze nem is számítottam rá hogy az lesz. Csakhogy ez a bibi, nem épp egy kis baleset. Angel helyett, sokkal inkább rámásznék Andersre, a focicsapat kapitányára. Igen, ez elég beteges. Nem tudom hogy mikor kezdődött, hogy mióta érdekelnek az azonos neműek, de ez az igazság. A titkomat nem fedhetem fel. Vége lenne mindennek. Nem vagyok képes rá. De mindez méginkább kínos, amikor senki nem tud róla. Angel egyre inkább érdeklődik irántam,.. minden szempontból. Az ember azt hinné hogy a lányok félénkebbek mint a fiúk, de ez a szociális társadalom egyik legnagyobb hazugsága. Nem! Cseppet sem visszafogottabbak! Épp ellenkezőleg. Egy hónapja járok a lánnyal, de már most alig tudom visszatartani őt. A második hét után kezdődött hogy először jelezte felém a "szándékait". A helyzet az, hogy nem gondoltam végig rendesen. Nem számoltam a következményekkel, amikor összejöttem vele. Elfelejtettem azt az apró bökkenőt, hogy a párkapcsolatok nem csak abból állnak hogy mosolyogva fogjuk egymás kezét és végigsétálunk az iskola folyosólyán a szekrények között.
Természetesen én is tudom hogy az emberek szexuális életet élnek, de én nem rajta szeretném ezt a fajta vonzódást levezetni. Mint említettem, sokkal inkább a focicsapat kapitányával csinálnám a dolgokat. De hát ezzel nincsen smemi baj. Ugye? Ez is normális, csak az emberek többsége nem képes elfogadni.
A nyári kiruccanásom a nagyszüleimhez botrányosan végződött, és eléggé lehangolt a dolog. A srác még csak fel se hívott azok után hogy rámvetette magát, és én mindent hagytam!
-Dan, nincs kedved suli után lógni egy kicsit?
-Lógni? Ami azt jelenti hogy...
-Hm, csak elmenni valahová. -Vonja meg a vállát vigyorogva.- A többiekkel.
-De, persze! Hová megyünk?
-Kocsmázni? Kicsit szippantani. A játszótérre mondjuk?
-Jó, benne vagyok. Kik lesznek még ott?
-Hhhm, nem sokan, csak a szokásos. Matty, Alice, John, Dave, meg talán Alex is.
-Anders?
-Ő szerintem most nem jön. Sokat kérdezel felőle, mi van, összebarátkoztatok?
-Nem, nem mondanám, csak... Gondolkozom a focicsapaton. -Vágom rá mentésként. Nem mintha gyanakodna bárki is, de azért jobb ha van okom az érdeklődésre.
-Tényleg? Óh, végre! Pedig már azt hittem hogy sosem vehetlek rá hogy belépj valamelyik sport klubba.
-Csak gondolkozom rajta, de semmi sem biztos.
-Azért ez is valami.
-Angel.
-Igen?
-Mmajjd, beszélnünk kell. A hétvégén, mondjuk péntek délután át tudsz jönni?
A szemében apró öröm csillan meg.
-Persze! -Mondja és megcsókol. agyon jól csókol, néha csodálkozom azon hogy nem lettem még hetero, elvégre olyan gyönyörű lány, tökéletes alakkal, stílussal, és személyiséggel. Sokan irigyelhetnek, bár én nem érzem magam olyan hű de boldognak a közegben. Hazugságban élek.

***

-Te, te most szakítasz velem? -Förmed rám értetlenül.
-Igen. Sajnálom Angel, de, de ez nem működik közöttünk.
-Mi? Dehát, dehát mi a gond, mit rontottam el? Hiszen, hiszen még csak le se feküdtünk!!!
-Ez az Angel, látod itt a probléma!
-Ha csak, ennyi a probléma akkor én állok elébe, akár most rögtön is csinálhatjuk!
-Nem, félreérted! Nem így gondoltam.
-Hát akkor?!
-Nyugodj meg! Nem veled van a baj. Hidd el!
-Ah, már megint a szokásos szöveg: Nem a te hibád, én tehetek róla, ez nem fog működni közöttünk, blablabla! Ne játszd nekem itt a szentet!
-Nem játszom, hallgass meg! Tényleg nem miattad van, én én még mindig szörnyen érzem magam.
-Mi, miért?
-Tudod, nyáron történt egy s más.
-Nyáron? Nyáron?!! Nyár óta már eltelt csaknem 5 teljes hónap.
-Igen, én is tisztában vagyok vele, de Angel, én én nem érzem jól magam veled. Egyszerűen nem megy. Nem hozzád vonzódom. Nem te kellesz nekem. Tudom hogy ezt nem jó hallani, de ez az igazság. Én csak, nem akartalak kihasználni.
-Nem akartál kihasználni? Nem akartál kihasználni?! Ez most komoly? Akkor eddig mi a jó büdös francot csináltál?!! Egy hónapja járunk, és azóta nem akartál kihasználni?
-Én csak nem akartalak felcsinálni mielőtt szakítok veled, ezért igazán hálás lehetnél, hogy nem vagyok olyan disznó mint a legtöbb korombeli srác!!! -Förmedek rá, bár jól tudom hogy az egész az én hibám, és hogy nem tartozik nekem semmiféle hálával, vagy megbocsátással.
-Ah, szóval, szóval így állunk. Értem. Tehát, még én kérjek bocsánatot. Ó, igazad van!
-Bocsáss meg. Nem úgy értettem. A helyzet az, hogy -muszály volt füllentenem egy kicsit, elvégre nem mondhattam meg az igazságot.- én szerelmes vagyok. Még, még mindig. De nem te vagy az akit ez érint. Megismertem valakit a nyáron, amíg a nagyszüleimnél voltam. Azóta nem láttam, nem hallottam felőle semmit, de nem tudok nem rá gondolni. Sajnálom, nem akartalak megbántani. Eleinte, amikor elkezdtünk járni azt hittem hogy csillapodik a fájdalmam, de tévedtem. Minden egyre rosszabb lett. Az emlékek szép lassan az őrületbe kergetnek. Remélem meg tudod érteni.
Mély levegőt vesz, látom hogy a könnyekkel küszködik, ő tényleg szeretett engem.
-Szóval, én csak valami pótlék voltam...
-Nem, nem! Erről szó sincs! Én az elején tényleg azt hittem hogy köztünk lehet valami, és bíztam benne hogy lesz is, de nem jött össze. Bocsáss meg, nem akartalak megbántani.
Átölel, a szíve hevesen ver, ilyenkor elég nyomorúságosan érzem magam, tudva hogy kihasználtam, de nincs más lehetőségem.
-Te olyan nagyszerá voltál Emet. Olyan tökéletes, és annyira elérhetetlennek tűntél. Aztán amikor összejöttünk, nem is hittem el, annyira boldog voltam. De úgy tűnik minden hiába volt. Megértelek, ha mást szeretsz, akkor egyikünknek sem tenne jót ha együtt maradnánk. Csak mgé arra kérnélek, hogy ne kerüljük egymást. Nem akarom hogy ennyivel vége legyen. Nem akarom hogy elváljunk egymástól.
-Rendben. Én továbbra is szeretlek, csak mint barátot.

Miután véget vetettünk a nyálas elválásnak fellélegeztem. Tehát ennyivel letudhatom ezt az egész párosodás témát.
Tévedtem. Ha egy hazugság elkezdődött, annak valamiféle képpen folytatódnia kellett. Angel mondhatni a "legjobb barátommá" vált. Mindent megosztott velem, úgy érezte hogy mivel már nem vagyunk együtt, de jóban vagyunk, ezért bármiről dumálhatunk. Nem akartam elrontani az ábrándozását, ezértmi ndig figyelmesen végig hallgattam, és néha én is elmondtam neki egy-két dolgot, hogy ismét találkoztam a lánynal, hogy elmentünk ide-oda, aztán hogy lefeküdtem vele, késbb pedig a szakításunkat is, amikor meg kellett jászanom hogy mennyire össze vagyok törve. Még néhány műkönnyet is eleresztettem, amikor "végleg megtörtem". A dolog egyszerű. Eleinte fesztelennek mutatod magad, mintha úgy éreznéd hogy 'áh, kinek kell az a lökött tyúk -aki amúgy nem is létezik- végre szabad vagyok, élhetem az életem'. Aztán jöhet a 'mostantól minden utamba kerülő lánnyal flörtölök, és egész álló nappal szórakozni fogok' fázis, amit persze követ a fokozatos leépülés, végül a teljes összeomlás. Nos mind ezt összesűríteni egy délutánba kicsit bonyolult volt, de nagy nehezen sikerült Angellel megbeszélnem a dolgokat, és ő sikeresen meg is vigasztalt. Megkértem hogy ne mondja el senkinek se hogy kifakadtam előtte, és persze ő legjobb barátnői esküt is tett nekem. A hír hamar el is terjedt volna az egész iskolában, ha Angel nem Angel lett volna.
Miután letudtam a szörnyű szakítási sztorit, jöhetett a többi lány. Nem mondhattam mindig hogy külsősökkel hozott össze a sors, ezért néha váltogatnom kellett, játszanom, ide-oda lépkednem a játékmezőn. Végül mindnekit átvertem, és senki nem látott át az álarcomon. Egészen addig a napig, amíg a sors össze nem hozott Harolddal, egy morcos és kiállhatatlan gyerekkel, akit valamiért az egész iskola a szívén visel. Szegényt senki sem érti meg, mindenki azt hiszi hogy poénos egy alak, annak ellenére hogy mindent kőkomolyan gondol. Egy napon aztán valahogyan rájött, kitudakolta a dolgokat.
Azt, hogy hogyan barátkoztunk össze, inkább nem írnám le. Legyen elég költőien annyi, hogy ez egy hosszú történet.
Ezzeltudom hogy semmit sem mondok, és talán itt most rögtön bele is untatok ebbe az egészbe. Nem kötelező. Az élet nem az akaratunk ellenére történik meg. Hanem azért hogy egy hatalmas erő, valamiféle misztikus dolog próbára tegyen minket. Hogy kiderüljön le tudjuk-e gyűrni az akadályokat. Nevezhetjük ezt Istennke, allah-nak, vagy akármi másnak, én hiszek abban hogy létezik, és hogy e-miatt történnek meg velem ezek a dolgok. Hogy minden akadályt le kell győznöm.

Harolddal furcsa módon hozott össze a sors. Egy évfolyamba járunk. Ő A-s, én meg C-s. Folyton Emillel, azzal a furcsa sráccal lóg, aki hatalmas bozontjával rójja az iskola folyosóit, néhol dobol egy-kettőt a szekrényekre, majd táncolva tovább megy. A fején mindig fülhallgató van, és folyton zenét hallgat, ha lehetősége van rá, akkor az órákon is. Nem tudom hogy ismerkedtek össze, erre nem nagyon derült fény, de midnenesetre jóban vannak, bár most nem erről a srácról lesz szó.
-Szóvall, mit akarsz? -Teszem fel a kérdést gyanakvó tekintettel. A fiú pár pillanatig értetlen tekintettel néz rám, majd az arca elkomorodik, és visszatekint a füzetébe. Folyamatosan tanul. Még nem láttam ilyen embert. Nem mondhatnám hogy stréber, egyszerűen csak bújja a könyveket. Neki van a legjobb átlaga a gimiben. Ösztöndíjjra hajt, de azt nem tudom hogy hova akar tovább menni.
Leülök a mellette lévő székre.
-Szóval?
-Mi szóval?
-Mit kérsz tőlem?
-Miért?
-Hát, tudod, cserébe a hallgatásodért. -Mondom kínosan, egyre elhalkuló hangon, nehogy meghallják a többiek. Előttünk pár méterre 4-5 lány beszélget és kuncog maguk között, Harold odapillant, majd vissza rám.
-H, ne viccelj! -Majd lapoz egyet és tovább bújja a kötetet.
-M-mi? Nem viccelek. Mondj valamit amit eszeretnél és megkapod.
-Már miért kérnék én tőled bármit is?
-A hallgatásodért cserébe?
-Nem kell tőled semmi.
-De, de ez nem így szokott menni.
-Mondom hogy nem érdekelsz. Csak szimplán feltűnt az egész, ez van.
-De csak vágysz valamire!
-Hhh! -Becsapja a könyvet, majd leteszi az asztal sarkába.- Most komolyan azért könyörögsz hogy megzsaroljalak?
-Hát, mondhatjuk így is. -Ez egy kicsit hülyén jött ki.
-Figyelj! Én nem akarok tőled semmit. Csak, haggy békén. Ennyi az egész.
-De Harold ez így nem jó basszus, nekem kell egy biztos támpont, hogy tuti nem mondod el senkinek.
-Jó, ne aggódj nem jut senki fülébe. Legalább is tőlem biztos hogy nem.
-Ez nem elég! -A lányok a háttérben összenevetnek, majd rámpillanatanak. Újabb kuncogás zaja árasztja el a termet. Elmosolyodok és intek nekik.- Esetleg, nem szeretnél egy,.. barátnőt?
Rámtekint, majd oldalra néz. Az arca fagyos, nyel egy nagyot.
-Barátnőt?
-Bizony ám.
-Tudod, elég népszerű vagyok, tudnék neked segíteni ha akarod.
Kicsit elgondolkozik majd belenyúl a táskájába és matatni kezd.
-Hát, nem is tudom, nincs szükségem a segítségedre, boldogulok egyedül is.
-Biztos?
-Biztos. -Feleli összeszűkült szemekkel, ilyenkor hirtelen olyan közel van az arca az enyémhez hogy megijedek.
-Mondták már hogy miylen szép szemeid vannak? -Próbálom elviccelni a helyzetet, de nem nagyon lelkesedik a poénjaimért.
-Ezt ne!
-Jól van jól van! Na mindegy, végül is te tudod, pedig, szerintem Abbye biztosan odáig lenne érted. Dehát a te döntésed.

Végül az elmúlt félévben Harolddal egész jól kijöttünk. Azt hiszem mindkettőnknek jót tett hogy találkoztunk.

-Egyszer mindenképp túl kell esned rajta.
-MicsodA? Nem, az kizárt!
-Mondd, mégis miért,.. undorodsz ennyire a női testtől? -Úgy néz rám mint egy őrültre.
-Figyelj, ez nekem oylan mint, mint neked egy férfi. Elég szörnyen éreznéd magad nem igaz?
-Ne folytasd! De valahogy meg kell csinálnod. Figyelj nem bonyolult, csak összejössz valakivel, aztán alakulnak maguktól a dolgok. Nem kell sokszor megismételned, de kell valami kézzelfogható bizonyíték. Az nem elég hogy mindenki rólad áradozik, ha még egy csajjal sem feküdtél le, egy idő után nagyon is gyanakvóak lesznek az emberek.
-Szerinted a lányok elpletykálnák hogy lefeküdhettek velem? -Teszem a fel a kérdést talán túlságosan is hitetlenkedve.- Ez azért lég nagy baromság.
-Hid el nem az. Van pár beteg ribanc ebben az iskolában, nekem elhiheted.
-Jah, de te mindnekit utálsz, nem kéne ennyire negatívnak lenned az emberek felé.
-Én csak szimplán realista vagyok.
-Jah, hát persze. Hhh.. Na jó legyen.
-Ne aggódj, hamar el fog terjedni a hír. Aztán már csak rá kell tenned még egy lapáttal, és elmesélned a haverjaidnak.
-Atyááám! Na jó, menni fog, ezen is túl kell esni!
Mély levegőt veszek, érzem ahogy elfog a félelem, és a vérem szép lassacskán megtelik adrenalinnal. Már csak a gondolatától is. Eddig csak egyetlen egyszer volt szexuális élményem, és az is férfival.
-Ha nincs viszonyítási alapod, akkor honnan veszed hogy nem lesz ugyanolyan jó?
-Te, csak ne beszélj nekem hasonlóságokról, emlékszel, azért vagyok itt hogy segítsek becsajozni.
Nem tetszik neki ez a hangnem, elhallgat és ismét belemerül a kis könyvecskéjébe Ezúttal valami 600 oldalas történetet olvas, ami mostanában eléggé leköti.
-Bocs, nem úgy értettem.
Nem válaszol.
-Sziasztok srácok! -Ül le mellénk a fűbe Emil. Lecsúsztatja a fülest a nyakára, amiből kiszűrődik a zene hangos ricsaja. Valami hippi számot hallgathat. Néha azon gondolkodom hogy vajon iskolaidő alatt is szív-e, vagy szépen megvárja amíg kicsöngetnek? Nekem folyton olyannak tűnik mint aki álomvilágban él. Vidám egy gyereknek tűnik, de talán túlságosan is vidámnak.
-Csá! Hol voltál?
-Csak Liliel dumáltam.
-Ki az a Lili? -A tekintetemet kettejük között váltogatom. Emil elmosolyodik.
-Egy hajléktalan kislány. -Feleli mélyet szippantva füves cigarettájába.
-Hajléktalan? Hány éves?
-Ha jól tudom 11.
-Úristen.
-Nagyon aranyos. Klafa kiscsaj.
-Nem kéne annyit lógnod vele, nem gondolod? -Mondja Harold flegma fejjel. Néha kissé elámulok a határtalan kegyetlenségén.
-Mert? Szerintem jófej. És nem is nagyon lenne szívem elhanyagolni őt.
-Amúgy, miért szívsz?
-H-h! -A szája huncut vigyorra kanyarodik.- És te miért szívsz?
-Mert, jól érzem magam. Olyan jól amennyire amúgy nem szoktam.
-Látod, én is épp ezért.
Nyilván nem csak ez állt a háttérben, biztos van valami más is. Így végiggondolva furcsa kis társaság lehetünk. Ülünk a fűben egy pléden, ami gőzöm sincs hogy honnan van, Emil szépen szipuzza a kis adagjait közben egyre inkább vigyorog, Harold próbál belemerülni olvasmányába, nagy eséllyel eléggé zavarhatjuk, bár már megszokta, amióta beléptünk az életébe nem lehet nyugta. Én meg itt ülök és szemlélem a kettejük furcsa világát, és azon töprengek hogy én is épp ilyen különc vagyok, csak eddig nem tudtam. Anders hív hogy menjek velük inni de nem nagyon van kedvem elszakadni kettejüktől.
-Na, gyere már! Neked sem árt egy kis lazulás, nem kell folyton velük lógnod.
-Ezt meg hogy érted?
-Mostanéban nagyon hanyagolsz minket drága Daniel! Ne akard hogy eltángáljalak. -Kacsint rám majd oldalbakoccol a hátsójával. Elnevetem magam. Hirtelen feledkeztem el a két földön ücsörgővel, és már olyan távol is vagyunk egymástól hogy nem lenne értelme kiabálni, úgy se szólnának vissza.
-Iszunk egyet hm, mit szólsz?
-Inni? Nincs nálam most pénz.
-Hhh... Egy sörre meghívlak, de felőlem szerezhetünk egy kis gyógyszert is.
-Bogyót?
-Ühhhm. -Bólogat sokatmondó mosolyával ahogy megérkezünk az iskola kijáratához. A többiek már várnak minket. Szép kis csoport gyűlt össze. A szemem megakad egy cigiző, fiatal lányon. Ha jól tudom ő is a mi sulinkba jár. Eggyel fölöttünk, talán őt be tudnám fűzni. Visszanéz rám, elmosolyodik. Vörös, hullámos haja a válla a lapockáit söprögeti. Hosszúkabát van rajta, és valami vékony, tapadós fölső. Ha heteró lennék bizonyára nem tudnám levenni róla a szemem. Bár így is alig sikerül. Kifejezetten tetszik a stílusa.
-Kivel szemezel ennyire? -A lány vastag ajkai közé emeli a szálat és nagyot szippant belőle. A cigi vége csak úgy parázslik, hamarosan az utolsó slukkokkal árasztja majd el a tüdejét.- Liz? Ez komoly öcsém? Biztos vagy te ebben?
-Ugyan miért?
-Na mi az, mi történt, avassatok be minket is!
-A mi kis barátunk szemetvetett Elizabeth Pendergre. -Neveti el magát az engem ölelő.
-Tényleg?
-Uh, komoly vállalkozás.
-Csak úgy mellesleg, pasija van. Ha jól tudom.
-Jah, valami göndör, hajú gyerek.
-Milyen kár.
-Amúgy se működne.
-Fiúk, ne legyetek már ennyire elragadtatva, és velünk mi lesz? -Néznek ránk a lányok, csak most veszem észre Angel tekintetét. Engem vizslat, talán eddig is ezt tette. Lehet hogy még mindig érez valamit irántam csak nem mert e bevallani?
-Na mutasd mit tudsz! -Lök odébb Matty.
-Mi, most komoly? Ne csináljátok már srácok! -Védekezek, de nem engednek.
-De, ha már ennyire szemetvetettél a csajra, dobd be magad!
-HHh.. -Mély levegőt veszek és sarkon fordulok. El sem hiszem hogy ezt csinálom. Elmosolyodom ahogy visszanézek a mögöttem lévőkre. Mindenki egyre csak vigyorog és összesúg a bagázs.
Végül odaérek az említett lányhoz, a szája sötétvörösre van festve, a szemei világoskékek, arca kicsit szeplős, de éppenhogycsak meglátszik, így közelebb érve méggyönyörűbb mint gondoltam. Már értem miért vannak úgy oda érte a fiúk. Egy darabig csak állok előtte kínos vigyorral az arcomon, majd elnyomja a cigit és kidobja a kis kukába maga mellett.
-Igen? -Néz rám kérdőn, mintha tudná hogy miért jöttem volna ide.
-Szia, Dan vagyok.
-Ahha. Liz. -Kezet nyújt, óvatosan megérintem hófehér ujjait, attól félek eltörik ha csak egy kicsit is meglendítem, de a lány nagyot ráz a karomon, úgy érzem majdhogy nem leszakítja. Kissé meglepődtem. A hátam mögött hangos kacajban törnek ki a többiek.
-Aú, kissé dúrva vagy. -Nyögöm ki minden gondolkodás nélkül. Nem tetszik al ány, elvégre a másik nemhez vonzódom, de mégis rettenetesen izgulok.
-Öh, mi?
-Semmi, semmi. Mondd csak, nem lenne kedved találkozgatni valamikor?
-Nem randizom melegekkel. -Mosolyodik el, a fogai kivillanak, eltűri a haját, és megigazítja a táskáját.
-M-mi?
-bocs, nem vagy meleg?
-Nem!
-Ó, értem. Nos mindegy, elvégre csak szexet akarsz hogy bevágódj a haverjaidnál, nem igaz?
A fejembe lát?..
-Nos.
-Háh. -Kissé megpofozgatja az arcomat, nem erősen, csak épphogy hozzámér.- Az ötlet tetszene, de sajnos barátom van. Szóval bocs, ez most nem fog összejönni.
Meglepődöm a válaszán. Ennél furcsább lánnyal még életemben nem találkoztam. Gátlástalan.
-Hogy mondod?
-Ugyan, ne játszd most itt a szentet, de mindenesetre, tessék. Fogd ezt, remélem kárpótollak valamelyest. -A táskájában matat egy darabig, majd megfogja a kezemet és belenyom egy zacskót tele pirulákkal. Elmeredek a sok drog láttán. Elfog a félelem, úgy érzem hogy földbe gyökerezett a lábam.
-Jesszus, mi vagy te díler?!
Elneveti magát.- Nem, dehogy! Felvásárló, bár ezeket ingyen kaptam, de nekem nincs rájuk szükségem. mindössze csak... -Kinyitja a zacskót és kivesz úgy öt darabot, abból egyet a nyelvére rak. Csak most lehet látni hogy kis kör alakú bogyó, ami közepén egy csillag látható.- ezekre itt. -Lenyeli.- Csak tedd el gyorsan.
Beledugom a zsebembe a hatalmas adagot.- Ez egy darabig elég lesz nektek ugye? De, egyszerre csak egyet. És várjatok vele lealább 3 napot miután újra kipróbáljátok. Alkoholt ne igyatok rá mert gyomormosás lesz a vége, és amúgy sincs kedvem a rendőrségen tölteni egy-egy éjszakát a balfaszságaitok miatt, szóval, csak óatosan! -Mondja, majd megpuszilja az arcomat, amin ott marad a rúzsfolt. Talán ennyi bőven elég lesz nekik. Nem hittem volna hogy ilyen szerencsés napom lesz, és kifogok egy jófej ribit.
A lány megfordul és komótosan elballag, int egy srácnak a túloldalon, biztos a pasijának, mivel göndör, világos barna haja van. Középmagas, férfias testalkatú, de a stílusa olyan kisfiús. Átöleli a lányt és megcsókolja.
-Ki volt az?
-Csak egy meleg srác akart velem összejönni.
-Öh, ilyet se hallok minden nap.

Visszatértem a többiekhez diadalmas kifejezéssel, ők csak néztem rám egy darabig, majd elővettem a zsebemből az anyagot amire mindd újjongani és nvetni kezdtek.
-Hát ez meg?
-Mi a franc?
-Ez már beteges.
-Amikor azt mondtam hogy szerezhetünk bogyót, nem így értettem. De öcsém, nem vagy semmi!
A gimisek élete javarészt a szívásról, és püfőkölésről szól. A többséget nem érdeklik a tanulmányai, vagy inkább a háttérbeszorítja őket, és a társaság kerül az előtérbe. Persze mindenki megtesz midnent azért hogy olyanok közé keveredjen akik között jól érzi magát. Dehát miért is állnák le az élvezetek folyamatos hajszolásával, és gondolkoznánk logikusan. Talán most kéne a jövőre építeni, de ugyan kit érdekel, ha csak egy órára is, de el lehet merülni a talpig menyországban. A gyógyszer hatásos volt. Mindneki tökéletesen érezte magát. Lelassult az élet. Amikor végre eljött az idő, úgy éreztem mintha álmodnék. Elborult az agyam, és csak túlzó fényekbe burkolózó arcokat láttam magam előtt. Azt hiszem hogy jópár lányt le is smároltam, nem akárhogyan. De senkit sem zavart. Közöttünk nem voltak olyanok akik összejöttek volna egymással, mi csak egy egyszerű baráti társaság voltunk, nem nagyon hoztuk ide az általunk szerett illetőt. Talán itt is épp úgy kitűntem a gimnazisták tömegéből, mint Harolddal és Emillel. Csak egy kicsit másképp. Ez a menő társasági félbe tartozott, Haroldék pedig inkább alul voltak mintsem felül. De nem is nagyon csodálom hogy nem kívánkoznak az efféle élethez. Ők inkább megmaradnak a nyugalomban, nem kíváncsiak a felfordulásokra.
Én azonban, élveztem hogy itt lehetek, azok között, akikre a többség felnéz, és szívesen lenne a helyünkben. szívesen szívna pár slukkot az ellazító mariskánkból, és valószínűleg Haroldot leszámítva mindenki kipróbálná ezt az őjdonsült szert amit Liztől szereztem a minap. De nem mindenki teheti ezt meg, és én örülök hogy idetartozom.
A bogyó ellazított, csak most kezdtem megérteni hogy miért van csillagjel a közepén. Minden olyan szikrázónak és fényesnek látszott, pedig még közel sem volt este. Inkább csak szürkület. A nevetés és az alvás határain aztán abbamaradt minden. Mintha egy furcsa álomból ébredtünk volna. De mind egyszerre. A hosszas szédelgés, ahogy forgott körülöttünk a világ, a rikító színek, mindd eltűntek. Egy csettintésre köddé vált minden.
-Úh, ez marha jó volt!
-Igen, ütős anyag.
-Mégegyszer?
-Ne! 3-4 napot várni kell a következő alkalomig. Liz figyelmeztetett. Bajod eshet.
-Ugyan.
-Ne! Tényleg. -Fogtam meg a srác kezét, aki engedelmesen visszadobta a pirulát a többi közé.
-Úh, srácok. Eléggé elszállt az idő.
-Jah.
-Maradunk még egy kicsit?
-Felőlem maradhatunk.
-Igen, részemről okés.
Dave hátradőlt, már teljesen besötétedett. Alice melléfeküdt, és szép lassan mindenki más is. Egy tetőn voltunk, valahol a város közepén, isten tudja hol. Nekem gőzöm sem volt róla, de Alex szerencsére bárhol el tudotti gazodni.
Nagy nehezen hazakászálódtam éjjel 2 körül. A szüleimtől kaptam egy erőteljes lecseszést, hogy hol kóboroltam ez idáig, és hogy miért nem vettem fel a telefont? Aztán anyám felpofozott és felküldött a szobába.
A szívem még mindig hevesen kalapált, a táskámban lévő pirulákra gondolam, Lizre, Andersra, és a történtekre. Jól éreztem magam a bőrömben és örültem hogy ilyenek történnek meg velem. Elvégre mindent ki kell próbálni. Többször valószínű nem nagyon fog megesni, a bogyókat visszaadom Liznek a legközelebbi találkozásunkkor. Eldöntöttem.
Így is lett. Ezért később a barátaimtól is szidalmazásra számíthattam, de nem bántam. A saját érdekükben, és persze az enyémben.
Liz is megismerte őket, de úgy tűnt hogy nem nagyon érdeklik a körülmények. Egy ivászatot eltöltött velünk, aztán többet nem látták a többiek, csak velem beszélt néha ha nagyon unatkozott. Nem nagyon láttam sokmindenkivel beszélni, tehát biztos nem valami elfoglalt egy lány, legalább is iskola időben nem nagyon cseverészik senkivel csak egy másik vékony, barna hajú lánnyal, és a pasijával.
A testét néha véraláfutások borítjőák, össze vissza, amikre nem igen hívja fel a figyelmet a gótikus stílusa miatt, de ha jobban megfigyeltem akkor észre vettem párat. Összeillenek a barátjával. Kiegészítik egymást. Bizonyára jót tesz neki az a srác, mivel eléggé komornak és lehangolónak tűnik, mégis valahogy felkelti mindneki érdeklődését. Ő az a tipikus különleges lány, akire mindenki kíváncsi, de őt hidegen haggyák a többiek. Bizonyára sokmindnekit kizár az életéből, egy jégcsap lehet a csaj, ezért sokan már nem is próbálkoznak közeledni felé. Hogy hogy sikerült a többieknek elérnie a figyelmét azt nem tudom. De végül is nem is lényeges, mindössze érdekesnek tűnt, de azt hiszem én is föladom.
Talán Harolddal tökéletesen megértenék egymást.
Erre a gondolatra akaratlanul is elmosolyodtam magam, majd azon gondolkoztam hogy egyre többet agyalok az újdonsült két barátomról. Talán tényleg kezdenek közel férkőzni a lelkemhez.