21. Rész - A burok alatt

Emet

-Csá haver!
-Szia.
Bruce ledől a fa árnyékába. Hűvös van. A hó ugyan már régen eltűnt az utcákról, de maga után hagyta a morcos téli hideget.
-Liz mikor jön?
-Nemsokára. -Előkotorja a bőrdzsekijéből a cigarettáját és az öngyujtót.
-Kérsz?
-Nem, most nem kössz.
-Hát jó. -Apró láng lobban fel a kezei között, amivel meggyújtja a cigit és mélyet szippant belőle.
-Mások is jönnek majd.
-Kicsodák?
-Pár elsős.
-Minek hívtál meg elsősöket?
-Te másodikos vagy, szóval ne pampogj itt!
-Nem vagy vicces. Tehetek én arról hogy egy évet kihagytam?
-Hát...
-Költői kérdés volt, nem várom el hogy válaszolj.
A szája sarkában kicsit elmosolyodik.
-Tudod, ha nem lennél mindig olyan mogorva és barátságtalan másokkal, vagy esetleg nem a rossz és nyers odlaladat mutatnád talán elhinnék hogy jófej vagy.
-Pofád lapos, ezt pont te mondod kis antiszoc buznyák? -Elneveti magát.
-Buznyák?
-Nem tudom hogy ez honnan jött. Jah és amúgy, én is hívtam egy elsőst.
-Nocsak.
-Egy kis rocker csajszi, elég vicces.
-Vicces?
-Igen, sokat röhögök rajta.
-Jah szóval rajta, nem vele.
-Ja. Egy kóreai csaj. Amúgy elég helyes.
-Én is ismerek egy
Liz megérkezett. Épp most fordult be a sarkon. A szájából egy félig elszívott cigi lóg ki sréhen, a járása ugyanolyan komótos mint amilyen szokott lenni. Kicsit szakadt ruhákban, összevagdosott, mélyen kivágott fölsőben jött és egy kikoptatott nadrágban. Az ajkain vörös rúzs virít, a haja frissen festett. Bruce-ra néztem, aki érdeklődve szemlélte a hirtelen megjelenő lányt. Látszott a szemén hogy ínyére van a látvány, és egyszerre fedeztem fel benne örömöt és keserűséget. Tudom mi volt köztük, Bruce mindent elmondott, és persze már régebb óta ismerjük egymást mi hárman. Liz is bukott egy évet, mert rehabilitáción volt. A dolgok csak ez után kezdtek el romlani, a családjában és a barátai között, meg persze Bruce és közte is. Ma már jóban vannak, de ő még mindig szereti a lányt. Néha felgyülemlik bennem a gyűlölet, amiért Liz olyan makacs és kegyetlen tud lenni.-Sziasztok. Na mi a helyzet?
-Semmi, várjuk az elsősöket.
-Na és milyen a friss hús amúgy? Még nem kerültek szóba pedig már lassan itt a második félév. Hhhm, valószínűleg nem lesz hó karácsonykor. -Hirtelen terelte a témát ahogy fölnézett az égre.
-Jófejnek tűnnek, bár van pár beképzelt gyerek köztük.
-Az mindig van. -Leült a pad tetejére és tovább szívta a cigit.- Mikor jönnek?
-Most.
Először Leia jött ki az épületből, hatalmas táblát szorongatva a jobb válla alatt. Fején bojtos sapka, nem visel kabátot csak egy bőrdzsekit, és egy vékony masnis rózsaszín ruhát,  fekete, csotvázas harisnyával. A nyakát egy hatalmas kék sállal tekerte körbe.
Szép lány, és nagyon aranyos, eléggé visszahúzódó. Hiába próbálom megfejteni nem megy, nem sikerül rájönnöm hogy mi van vele, amitől ennyire magába zárkózik. Talán nem is kéne vele foglalkoznom.
-Sziasztok.
-Szia Leia!!! -Kiált föl liz, kikapja a szájából a slukkot, eldobja és szó szerint ráugrik az előtte állóra, aki majdnem összerogyik alatta. Bár Liz nem valami nagy darab lány.
Hamarosan két kóreai lépett ki a kapun.
Két kóreai akik olyanok voltak mint két tojás. Hajuk egyformán hosszú, vállig érő fekete, kicsit hullámos. A mozgásuk is tökéletesen ugyanolyan volt, csak a stílusuk volt eltérő, de az szembetűnően.
-Itt jön Choe.
-De hisz ők...
-Ikrek. -Fejezi be a mondatot Bruce.- Még az első nap találkoztam velük. Choe a rocker, és hát a másikat nem ismerem. De elég érdekes nem gondolod?
-De. Ugyanolyanok de mégis tök eltérőek.
-Legalább meg lehet különböztetni őket egymástól.
-Jah.
-Sziasztok. Ő a húgom, Hane!
-Hello.
-Én meg, Choe vagyok.
Mindenki szinte egyhangként köszön, Leia kicsit később, elmosolyodik ahogy tekntetét a két lány között váltogatja.

Péntek délután van. A szokásos helyre mentünk, a park után lévő elhagyatott helyre, a domb tetején, ahonnan rá lehet látni a városra.
Az idő további részében dumáltunk, megismertük az újakat. Bruce leginkább Hane-val és Choe-val dumált, Leia csak távolról figyelte őket miközben Lizzel beszélgetett, én meg köztük ültem és néztem hogy alakulnak az események. Liz előhúzott a táskájából egy üveg pálinkát, amit szépen kortyolgatni kezdett, néha lezárta a szemeit és mélyet szippantott a levegőbe. Erősnek bizonyult az italt. Nem csoda, 52°-os pálinkát nem szoktak csak úgy vedelni. Bruce kivette a kezéből és ő is megkostolta, az ikreket is megkínálta, Choe elfogadta és nyelt párat amitől rögtön kivörösödött az arca. Hane elutasította.
-Kössz nem, nem szoktam nagyon inni.
-Nem?
-Ekkora meglepetés?
-Hát, igen. Leia? -Nyújtotta a lány felé az üveget, az arcán egy mosoly szerűség jelent meg. Nem nagyon kedveli őt, csak próbálkozik. De azért elviseli. Fura hogy az ikrekkel enynire jól kijön, pedig alig ismeri őket. Talán csak érdekesnek találja.
-Köszi. -Elvette a piát, rámosolygott Bruce-ra, majd nagyokat kortyintott az italból. Elég sokat, 7 után már nem számoltam. mindenki csak meredt hogy hogy bír ennyit inni. A szemeim kidülledtek.
-Úristen. Vasgyomrod van?
-Ez nem normális.
-Milyen alkoholista vagy te? -Neveti el magát Liz, és mindenki más is, Leia csak pirultan kínosan vigyorog, talán azon gondolkozik hogy nem kellett volna meginnia az üveg tartalmának több mint a felét.
-Elég, jól bírom az italt. -Szólal meg végül.
-Vettük észre.
-A nagypapám mindig csinált házipálinkát, meg bort és mustot. Amikor kicsi voltam csak a mustot iszogattam, de mindig megkínált a pálinkával is, és olyan 12 éves koromtól gyakrabban kínált meg mindenféle házi készítményével.Így hozzászoktam. -Idenyújtja nekem az italt, amit én is megkóstolok. Tényleg elég erős. Nem iszom sokat, de egyre elmeredek az előbbieken.
Bruce-ra nézek, akinek az arcán széles vigyor ül ki, rámnéz, tudom mire gondol, rá van írva, kíváncsi hogy mennyit tud inni a lány, és hogy mennyire bírja. Az éjszaka folyamán mind azon voltunk hogy leitassuk az eddig olyan szendének és ártatlannak tűnő Leia-t, aki ezzel a húzásával tényleg felkeltette az érdeklődésemet. Még nem mentünk el vele sehova, csak beszélgettem vele a szünetekben, meg néha suli után amikor összegyűltünk páran az iskola előtt, beültünk kocsmázni is, de nem ittunk csak sört, és abból se sokat.
Egyre végigjárt az a különös érzés amitől kirázott a hideg. A megismerés vágya, a szívem zakatolt az izgalomtól, azon Cikázott az agyam hogy vajon mi rejtegetni valója van még előttünk, és nem bírtam magammal. Egyre többet akartam megtudni róla.
Amikor besötétedett visszamentünk a városba inni, csak úgy kószáltunk össze-vissza és jártunk parkról-parkra. Az idő lehült de senki sem fázott, a pia mindenkit átmelegített. Később aztán nálunk kötöttünk ki. Nem terveztem semmit, a szüleim nem töltötték otthon az éjszakát, de nem is csaptunk nagy házibulit. Beültünk a szobámba, nassoltunk és ittunk. Közben csak oldódott a hangulat. Az este közepe felé kezdett Leia arca is vörösödni, minél többet ivott annál jobban mosolygott.
Egyszer csak azon kaptam magam hogy egymás előtt ülünk, az arcunk alig egy centire van és a másik szemét vizslatjuk.
-Tényleg nagyon nagy.
-Az. Eléggé megnőtt a pupillád.
-Vicces. -Elneveti magát, én is vigyorgok.
A lány eldől, azt hittem hogy összeesett mert a szemeit hirtelen csukta le és pár pillanatig úgy is maradt, a szája kicsit tátva, hosszú pillái árnyékot vetettek az arcára, haja szerte-szét hevert a szőnyegen, néhol fölkúszva a vállára.
-Leia! Jól vagy?
Kinyitotta a szemeit, lassan, nagyon lassan nyíltak szét a szempillák. Elmosolyogta magát.
-Azt hiszem, kicsit lerészegedtem...
-Igen, meglehet. -Lefeküdtem mellé és a plafont bámultam, hirtelen Bruce feje ugrott be a képbe. Annyira megijdetem hogy lefejeltem.
-Au!
-Ááá... -Fogtam fájó homlokom, ő is az övét, a többiek csak nevettek, mi meg sápítozva dőltünk vissza.

***

Szombat reggel az ágyamban ébredtem, először azt hittem hogy egyedül vagyok és a többiek hazamentek. A fejem rettenetesen fájt és lüktetett. Amikor fölültem az ágyon csak akkor vettem észre hogy még 3-man feküdnek rajtam. Choe a lábamon elnyúlva, Liz és Hane mellettem. Bruce a szekrénynek dőlve, Leia pedig az ágy mellett a földön, összekuporodva. Ahogy ránéztem olyan csöndesnek és elhagyatottnak tűnt, olyan szépnek és elérhetetlennek. Az arca békésen mosolygott, mintha valami nagyon szépet álmodna.
Ahogy azon kaptam magam hogy őt bámulom megráztam a fejem. Óvatosan fölhúztam a lábam és átlépkedtem az alvó lányokon, óvatosan nehogy fölébresszem őket. Mindenki békésen szunyált.
Kimentem a konyhába kávét főzni. A ház teljesen rendben van, nem tört össze semmi, nem csináltunk rendetlenséget.
Az osztály jutott az eszembe. Bruce és én, meg az egész iskola. Tulajdonképpen senkivel sem vagyok különösebben jóban csak vele. Mindenkit bírok meg midnen, de nem nagyon érdekelnek más emberek. Könnyen kiismerhető unalmas gyerekekkel és felnőttekkel vagyok körülvéve. Bruce és Liz fel szokták dobni az életemet, ezért is lógok velük. Végignézni mások szenvedését, újra és újra elkövetett hibáit, szerelmét, a vicces helyzeteket és a kifejletet egy elég szórakoztató dolog. Mintha csak a tv előtt ülnék. Segíthetek nekik, rajtuk, de inkább nem avatkozom bele a dolgokba. Hadd alakuljanak úgy ahogy azoknak kell. Leia... Nem szokott a szemembe nézni. Nem tudom megfejteni. Eleinte azt hittem hogy mindössze igen csekély önbizalommal és egy sárgaföldig rombolt egóal rendelkezik, de mostmár valahogy kezd érdekelni hogy honnan ez a különös és visszafogott természet. A viselkedésből és a beszélgetésekből meg tudom állapítani és hamar rá tudok jönni a sötét múltra, vagy arra hogy milyen életük lehet az embereknek, de Leia más. Vele ez nem megy. Ő nem árulkodik. Nem beszél magáról sokat. Néha elrejtve mondd pár jelentéktelennek tűnő információt, de akkor is elterelődik a téma.
Humoros is tud lenni és magabiztos pár dologban, de ez túl kevés. Kell lennie valaminek. Valami másnak is ott a burok alatt bezárva, mélyen elrejtve, sőt az is lehet hogy nem olyan mélyen. Hogy mi van a felszín alatt, a maszk mögött, amit annyira rejteget.
Ha csak erre gondolok összefut a nyál a számban és izgatottá válok. Érzem hogy a vérem felrforrósodik és nem tudok nyugton maradni.
-Jó reggelt. -Fölriadok elmélkedésemből.
Vékony, de mégis kicsit érces hangja van. Kedvesen mosolyog és a szemét dörzsölgetve közelebb jön.
-Szia. Kérsz kávét?
-Igen, köszönöm.
Nyújtok neki egy bögrét amit rögtön meg is ragad. Fagyos ujjai a bőrömhöz érnek. Csodálkozok hogy milyen hideg keze van.
Ahogy végignézek rajta kicsit elmúlik az ámulat. Nincs rajta a bőrdzsekije, se a sálja, a tegnapi vékonyka ruhájában látva elmosolyodok. Aranyosan öltözködik, mégis morbid párosítással. A cuki masnis rózsaszín ruha és a csontvázas harisnya furcsa jellemre utalnak. Feltűnik neki hogy gyanúsan méricskélem, kezével lejjebb húzza rövid ruháját.- M-mi az? -Kérdezi pirultan.
-Semmi. Jól áll ez a ruha.
-Oh, köszi.
A nappaliba mentünk. Én leültem a kanapéra, ő az egyik fotelbe törökülésbe, és ott szürcsölgette a forró kávét. A szemüvege be-be párásodott, amitől mégédesebbnek tűnt.
-Leia, nem szoktak nagyon rádakadni?
-Mármint kik?
-Fiúk.
Zavarodott fejet vág, kicsit értetlenül néz rám majd a bögre mélyébe mered.
-Hát ő... nem, nem nagyon.
-Tényleg?
-T-tényleg.
-Szóval még, nem is volt barátod se?
-Nem. -Kicsit mintha elcsüggedt volna, olyan szégyenkező tekinttel néz rám.
-Jah nem bántásból mondtam. Kicsit furcsa.
-Nem az hogy nem volt rá lehetőségem, csak...
-Csak?
Elgondolkodik, mintha azon agyalna hogy vajon érdemes-e velem megosztania a következőket.
-Volt egy srác, Ed akivel először csak barátok voltunk, aztán azt mondta hogy szeret, és... Én meg összezavarodtam. A suliban, nos volt pár zavaró tényező -Erre felkaptam a fejem.-, amitől végül sikerült elvonatkoztatnom de nem jöttünk össze mert a szakközépiskola elválasztott minket. Azt hiszem hogy eléggé megbántottam őt.
Kissé csalódottan hallgatom a történetet. Az eddig forró vérem most ismét lehült. Unalmasnak látszott. Megértettem a gondjait, de elég érdektelennek bizonyult a számomra. Csak néztem bambán, és at hittem hogy tévedtem. Pedig jó emberismerő vagyok, nem tudom honna, de ez csak úgy jön, pár perc alatt rá tudok jönni hogy ki milyen, csak beszélgetni kell egy kicsit. A zárkózottabbakkal ugyan bonyolultabb, de eddig mindig sikerült. Végigvizslatom a kezét melengető vékony lányt. Ahogy a kávét fújja füstként száll szerteszét a pára. A mutatóujja kicsit megremeg, ott elakadok. Jobban szorongatni kezdi a bögrét, de egyre inkább látszik hogy a remegés az egész kezére áttér. Leteszi az italt az asztalra és a bokája környékére kehyezi a kezeit.
Különös.
A fal mellé döntött táblájára meredek, aminek a tartója tele van vörös virágokkal.
-Szereted a pipacsot ugye?
Bólint.- A kedvenc virágom.
Egy darabig tűnődök, de aztán elhessegetem az előbbieket. Leia megfogja a bögréjét és kifelé indul vele. A konyhából hangos csattanás hallatszik. Fölállok és besietek, a bögre széttört darabjai hevernek a csempén szétszórtan. A lány kínos pillantást vet rám lentről, guggolva miközben fölszedegeti a szilánkokat.
-Hagyd, mindjárt hozok egy seprűt!
Felsöprök és bedobom a kukába a szemetet.
A lány véres ujját a szájához szorítja, így próbálja enyhíteni a vérzés.
-Sajnálom.
-Semmi gond. Megvágtad magad?
-Kicsit.
-Hhhh, mennyi baj van veled. -Elmosolyodok, ő is. Előveszem az elsősegélydobozt és lefertőtlenítem a sebet, majd betapasztom.
-Tessék.
-Köszi.
Talán egyáltalán nem lesz érdekes a vele való kapcsolatom. Viszont az is lehet hogy még sokmindent rejteget. De mit számít? Összebarátkoztam vele. Ha már így alakult, nem hagyom magára...