11. Rész - Szép vagy, szép vagy

Bryson

-Mi a baj?
-Semmi semmi! Csak kicsit fáradt vagyok.
-Sokáig fönt voltál?
-Úgy 3-ig. Két órát aludtam.
-Úristen! Mit cisnáltál te háromig.
-Hogy mit is?.. Azt hiszem azon gondolkoztam hogy miként szabadulhatnék meg az életemtől.
-Ez nem vicces.
-Jó persze, tusom. Hhhm, igazából semmit.
-Amúgy erről a témáról jut eszembe. Tegnap találkoztam egy Heaven nevű lánnyal.
-Ahham, és?
-Aki épp le akart ugrani egy hídról.
-Hm,.. nem rossz választás, bár egy életre megrokkanhatsz.
-Liz, meg tudnál egy kicsit komolyodni? Mi van veled mostanában?
-Semmi, mi lenne. Jól vagyok. Csak a reggeli álmosság teszi. Na de igen, mondjad, szóval le akart ugrani, úristen! És mit tettél?
-Jó ennyire azért ne játszd meg magad.
-Rendben van. Szóval mi történt? Nyílván nem halt meg mert akkor nem így mesélnéd el.
-Persze hogy nem! Életet mentettem! Szóval mostmár hivatalosan is ki nevezhetsz Bríson szuperhős őrnagynak!
-Ezt most ugye te sem gondotad komolyan? -Neveti el magát a vörös, amin kissé én is elvigyorgom magam. Tényleg röhejes kijelentés volt, de legalább kicsit megnevettettem. Nem látom mostanában mosolyogni Lizt. Kicsit kétségbeejtő. Tudm hogy a családjával nincs minden rendben. Tudom hogy örökbefgadták, és hogy utálja az apját. Azt is hogy az anyja mindent megtesz azért hogy kicsit úgy érezze ők az igazi szülei, és hogy ugyananynira szeretik is. Általában is elég rosszkedvű ábrázata van, de ma különösen morcosnak tűnik. Fönt lenni reggel háromig.
-És amúgy mit csináltál te háromig? mondd csak el! -Húzódok hozzá közelebb, szemöldökömet vonogatva.- Csak nem valami sármos csávóval voltál, akivel kiszórakozhattad magad?
-Majdnem! De ha egy sármos csávóval lettem volna az valószínűleg te lettél volna Edmund. Vagy várjunk csak. Jah Bryson. Nem Edmund.. Áh teljesen összekeverednek a nevek!
-Ez nem volt szép! -Csikizem meg, ami nála ugya nem működik, de mégis elneveti magát.- Na de most komolyan.
-Azt hiszem hogy sétáltam egyet.
-Sétáltál.
-Ühhüm.
-Sétáltál?
-Igen.
-Szóval te 3-kor sétáltál az utcán-
-Igen! Mi olyan érdekes van ebben.
-Na jó mostmár tényleg kezdek gyaakodni.
-Jól teszed! sose bízz egy ilyen nőszemélyben! -Emeli föl karját integetve, hogy 'ne tényleg ne essél ilyen hibába!'
A csuklója tele van karkötőkkel, és vastag hosszú ujjút visel, ami rá nem igen jellemző, főleg hogy alig kezdődött el az iskola, és még mondhatni hogy meleg van. Ahogyé szreveszi hogy selytelmesen méricskélem gyorsan le is teszi a kezét.
-Nincs meleged ebben a vastag pulcsiban?
-Nem nincs, mivel csak a melltartóm van alatta.
-Ó, igazán? -Hajook közelebb hozzá, kezem a pucsli nyakához közelít amire hirtelen rácsap.
-Nana! Tudod mikor perverz!
-Este az ágyban?
-Szerintem egy kicsit hangos vagy. Nem gondolod? Mellesleg azt sem tuodom hogy miről beszélsz.
-ó dehogy is nem! Emlékszem az első alkalmunkra. Tök aranyos voltál. Pedig milyen kemény csajnak mutatod magad! Álmomban sem gondoltam volna hogy ilyen kis félénk vagy amikor a dolgok kezdenek melegre fordulni.
-Csit mááár!
Átöleltem és megcsókoltam. Ahogy közelebb húztam a padon éreztem hogy megfeszülnek a izmai. Tényleg csak egy melltartó lehet rajta, de most ez nem nagyon tudott érdekelni.
-Na jó, Liz, valami történt. Mi van? Kezdek komolyan aggódni érted, mondd el hogy mit csináltál tegnap!
-ondom hogy nem történt semmi! Tényleg semmi!
-Legalább ne hazudj, az előbb annyira megremegtél mint egy nyárfa levél.
-Dehát tényleg nem történt semmi. -Húzza lejjebb a pulóvert. Mostmár biztos valami történt.- Csak elmentem tegnap sétálni, ennyi. Hintáztam egyet aztán hazamentem amikor már mindenki aludt. Mondjuk ez egy kicsit korábban történt, úgy éjfél fele.
-Na jó, akkor mutasd a kezed!
-Minek az neked?
-Csak add ide!
-Nem adom!
-Add már ide, nem csinálok vele semmit!
Végül elkaptam a csuklóját, amire feljajdult. Alig hallottam meg, de ez már végképp kezdett gyanússá válni.
Lehúztam a karkötőit amire nagyon húzta a száját, de nem engedtem el.
-Mi történt,.. mit csináltál a kezeddel?
A csuklója tele volt véraláfutással, és ahogy fölhúztam a pulcsi ujját az egész karját ellepték ezek a sebek.
Ahogy ránéztem a mellettem ülőre, elfordította a fejét és gyorsan visszakapta a karját.
-Semmi, tényleg semmi! Csak, rácsaptam a kocsiajtót. Meg, bevertem a kilincsbe.
-De ennyire?
-Jó sokszor ütöttem meg a karomat na! Inkább menjünk át hozzád! -Ugrik föl, elkapja a karkötőket és hatalmas léptekkel indul el.
-V-várj már! Ne siess annyira!

A két ház, amikben én és ő lakik, elég távol helyezkedi kel egymástól. Én az iskola környékén lakom, ő 2-3 kerülettel odébb.
Nem tlet sok időbe hogy elérkezzünk a kijelölt helyre. Csak bement, köszönt a szüleimnek, -akik ugyan nem voltak otthon(ilyenkor sosincsenek még otthon)- és föltrappolt a lépcsőn. A cuccát bedobta a szobámba, majd elfeküdt az ágyon.
Mire fölértem csak egy elterpeszkedett lány, és egy sarokba nyomorított táska várt. Még a cipőjét se vette le. Ami mondjuk nem baj, csak fura.
Kigoboztam a fűzőjét majd levettem a lábairól a cipőket. Liz csak a plafont bámulta, elmerengve, kissé ilyesztően. Talán tényleg nem illünk össze. Ő olyan más mint én. Jól kijövünk egymással és mindig felvidítjuk a másikat, szeretjük egymást, de mellette gyakran elszomorodom. Ezért nem kéne őt hibáztatnom mert elég baja van, de valahogy mégis...
Lefekszem mellé, közelebb bújik hozzám. Érzem a finom fahéjj illatot ami a hajából árad szerte szét. Vajon miért pont fahéjj? Hogy lehet hogy a fahéjjas palacsinta a kedvencem, karácsonykor a fahéjj és a fenyő illata érződik a leginkább, és ő is ugyan olyan finom fahéjj illatú. Mélyet szippantok a finom levegőből, ami szétterjed a tüdőmben. Felém fordul, megcsókol, elmosolyodik.
-Sajnálom ha nagyon lehangoló vagyok. -Mintha csak a gondolataimban olvasna.
-Nem számít. Ezzel együtt szeretlek! Azt hiszem javíthatatlan vagy. De így vagy jó ahogy vagy.
Elneveti magát, eltűröm a szemébe lógó vörös tincseket. Azt hiszem tényleg szeretem. akkor miért vannak kétségeim?..
Ahogy átölel, és lábai rátapadnak a combomra, ahogy haja körbefonódik a karomon, mintha csak egy test lennénk.Felé fordulok, leterítem az ágyra. Ahogy alattam fekszik, oylan nyugodtan, olyan em törődöm arckifejezéssel. A haja szétszóródik az ágyon, a világoskék takarón méginkább kitűnik az a bíborvörös szín, amit annyira utálok, emégis szeretek benne. Elgondolkozom azon hogy vajon hogyan festene szőkén, mert eredetileg szőke a haja.
-Nem akarod egyszer végre a természetes szépségedet megmutatni?
Csak mosolyog, a szemei olyan kietlenek, olyan kivehetetlen érzéseket mutatnak. Tudom hogy legbelül igazából nagyon is szomorú és elkeseredett, és tlaán csak látszat ez a mosoly, mindössze egy maszk. De hogy lehet egy maszk is ilyen szép, egy ilyen boldogtalan lányon?
Fölülök és magammal húzom, amire összekoccantja fogait. Megcsókolom, a szemei mintha benedvesednének, a szája remeg, nem. Egész testében remeg, ahog eltávoldom tőle a feje egyre vörösebbé válik.
-Csak nem elpirultál? -Természetesen nem, nem azért ilyen piros az arca. Próbálok mosolyogni, ő átölel, az ölembebújik, kezdek egyre nehezebben levegőhöz jutni. Lehúzom hátul a pulcsi zipzárját, tényleg csak egy melltartó van rajta. A teste forró, rettenetesen forró, ahogy a pánthoz teszem a kezem, érzem a szíve heves dobogását. Ettől méginkább eltompulnak az érzékeim, kettéhajtom a pulcsit, és elhúzom a válláig.
-Ne,.. Most ne. -Suttogja halkan és a pulcsi után kap.
-M-mi a gond?
-Semmi csak most ne.
Eldőlök az ágyon.
-Ugyan már, tudom hogy te is akarod. Erre szükség van. Ez... ez az egészséges élet rendje.
-Jó kifogás. -Neveti el magát, és próbálja behúzni a zipzárt.
-Segítsek?
-N-nem kell! Egyedül megy.
-Ugyan már ne szerencsétlenkedj itt, látszik hogy nem megy.
-De igen, megy!
-Liz, ne bénázz, hadd segítsek.
-Egyedül is megy, nem kell segítség!! -Förmed rám már könynes szemekkel.
-Most meg már megint mi van?!! Liz! Én csak segíteni akartam, ezért még nem kell leüvölteni a fejem! Szóval fordulj meg segítek!
-Nem! Mondtam már hogy nem kell a segítség egy nyomorult zipzárt én is föl tudok húzni.
-Áááááh! nem igaz! A helyett hogy fölhúzod, inkább lekéne, ráadásul most ezen vitatkozunk! Kikészítesz! -Rántom oldalra talán túl durván is, amire teljesen meghökken. Nem csak ő, még én is. Mikor lettem ilyen dúrva?

Ami azonban méginkább meglepett az a rengeteg seb volt ami elborította az egész hátát.
Szégyenkező arccal néz felém. Titkolni akarta ezt, de mégis..
Még sosem láttam ilyennek. Az igazat megvallva sírni se láttam soha. És most égis. Itt áll a könnyek határán, a feje tisztáa vörös, látszik rajta hogy alig bírja visszatartani a zokogást.
A szemeiből legördülnek a könnyek és végigfutnak az arcán.
-Hogyan,.. történt ez?
Nem válaszol.
-Liz mi történt?
Csak hallgat némán, a szemeiből egyre csak düledeznek a cseppek, a szája lekanyarul, a fogait erősen összeszorítja, minta valami kínvallatáson lenne, ahol akkor se bökheti ki a vallomást ha az élete múlik rajta.
-Csak, egy véletlen baleset volt. -Összehúzza magát. Ahogy végigsimítom karomat sebes hátán érzem a puklikat. Eddig miért nem tűnt fel?
-Ki volt az?
Nem felel.
-Ki tette?
-Az apám.
A szemeim kikerekednek. Az apja. Szóval az apja tette. A kezeim lehullanak az ölembe, egy darabig nem tudok tenni semmit, lesokkoltam. Majd leveszem a pulcsiját, a nadrágja felé nyúlok, a kezemhez kap.
-Ne aggódj, nem csinálok semmit.
A szemei kétségbeesettséget mutatnak, de fogása ellágyul, engedi hogy kigomboljam a farmert, és lehúzzam a lábáról.
-Engedek vizet. Mindjárt jövök jó?
Erre csak egy biccentés volt a válasz.

Teleengedtem a kádat, amibe aztán mind a ketten beleültünk. Egész végig szótlan volt. Amikor a hátát mostam néha felszisszent egy egészen aprót.
-Itt maradhatok? Csak egy nagyon kicsit. Csak pár napot. Csak a hétvégén.
-Persze.
Hátradőlt, hozzámtapadt, nyomtam egy csókot a vállára. A pára vidáman csillogott az arcán, még így is, pedig milyen lehangoló. A habok között egyszer csak felcsillant a szeme. Ahogy átöleltem egy pillanatra mintha nagyobbat dobbant volna a szíve. Hirtelen megfordult és megcsókolt. A szemei sírtak, nem hogy sírtak zokogtak. Rémülten dőlt rám és karolt át, tovább csókolt.
-Ugye még így is, így is szeretsz?
-Már miért ne szeretnélek?
-Olyan csúnya vagyok. Mostmár nem csak a lelkem, de... de még a testem is tele van sebekkel. Teljesen romlott vagyok. Defektes! -Szipogta egyre hangosabban, éreztem ahogy a sósvíz belepi az én vállamat is.
-Ez hülyeség! Liz, te gyönyörű vagy!
-Hazudsz! Biztosan hazudsz! Teljesen tönkrementem!
-Liz, hányszor kellene még bizonygatnom hogy csodás vagy? Hiszen olyan szép vagy, kívül-belül! A vörös hajat eltekintve. -Mosolyodom el, amire ő is elneveti magát, a hangja megcsuklik, a szemei még mindig könnyeznek, az arca még mindig piros, a szíve még mindig hevesen ver, de kezd megkönyebbülni.
-Én még mindig ugyan úgy szeretlek.
-Hh... Megkönnyebbültem. -Törölgeti le a könyneit és megcsókol. Rámdől, elfekszünk a kádban. A habok többnyire ellepik a testünket, a víz még mindig meleg, bár már kezd kihűlni. Mély levegőt veszek.
-Miért csinálod folyton ezt? -Suttogom neki halkan, a testem teljesen felforrósodik.
-Mégis mit? Oh, te rossz fiú!
-Hát ezt.
-Én csak átöleltelek.
-Jah, és abba nem gondoltál bele hogy tök pucérak vagyunk mindd a ketten? Érzem a kidomboruló részeket.
-Ne rontsd el a hangulatot. -Mondja szórakozottan, érzem hogy mosolyog.
-De hát ha így van. ráadásul, nem csak itt felül. -Mély levegőt veszek, az előző mondatomra kényelembe helyezi magát, amitől én is sokakl kényelmesebben érzem magam. Lassan talán túl kényelmesen is.- Liz. Liz. Hhh úgy tűnik nem mindig vagy olyan félénk kislány.
-Hé, szóval szerinted túl nyomulós vagyok?
-Nem, nem ezt egy szóval sem mondtam, végül is itt fekszünk a kádban, csurom vizesen, a habos tested úgy csúszkál végig rajtam hogy az "egy cseppet sem izgató!" Hát perszeee!
-Ah, te hülye!
-Az vagyok. És fiú.
A kezem végigsiklik a hátán, a fenekéig, megemelem és kezdetét veszi az éjszaka. Pont este 9 órát üt az óra. Fölülök, ő is jön velem, beleül az ölembe, és hamar belemerülünk a dolgok kellős közepébe, amikor apám a nadrágját gombolgatva nyit be a mosdóba.