9. Rész - Egy éjszaka az 1001-ből

Dan

Az első érintések kicsit furcsák. Olyan, mintha hirtelen megrázna valami. De csak gyengén pár pillanatra. Ilyenkor tényleg bizsereg a hasad, és igen, azt hiszem erre szokták azt mondani hogy pillangók repdesnek a gyomrodban. A szíved kicsit hevesebben ver. De ez mind csak egy szempillantás erejéig. Összerándulnak az izmaid, ahogy kezét a derekadra rakja. Aztán mikor eltelt pár óra, amit néhány percnek hittél, a vállára hajtod a fejed, és úgy érzed hogy igen, most jó minden, most olyan mintha megállt volna az idő, és nem számítana semmi.
Aztán tovább beszélgettek, őszinte vagy, talán túlságosan is őszinte, néha megbántod ezzel, de elmondod neki hogy nem úgy értetted, és hogy sajnálod, meg azt is hogy bénán fogalmazol, elég félreérthetően. Ismét ráhajtod a fejed, csak mosolyogsz, azt mondja jól tereled a témát, pedig eszed ágában sincs, de azért elkezdesz beszélni valami egészen másról, a rossz gyerekkori emlékeket elsöpörve, valami vidámabb felé hajókázva a sötét éjszakában. Örülsz annak hogy tetszel valakinek, sőt, hogy sokaknak tetszel és mindenki megnéz az utcán, még akkor is ha idegesít, és nem szereted hogy bámulnak. Annak is örülsz hogy most veled van, a háttérben tombol a zene, de úgy érzed hogy körülöttetek hatalmas a csend. Küzd, nagyon küzd, és ezt szereted látni, hallani, kicsit látszik rajta hogy szomorú, már nagyjából kijózanodott, sőt, már józan, mivel kiöntötted az összes piáját. És bár 1-2 órával ezelőtt elfordítottad a fejed, és fölemelted a kezedet mikor meg akart csókolni, most megérinted az arcát, magad felé döntöd, hozzáhajolsz és mosolyogva megpuszilod a száját. Csak ennyit, semmi többet, mert elvégre ennyiről volt szó ez előtt is, de ő kicsit belekapaszkodik az alsó ajkadba, és érzed hogy tovább akar csókolni, de megszakítod a jelenetet és visszahúzódsz. Zavarodottan hátradőlsz, nem nézel a szemébe, csak mosolyogsz és megharapod a szád.
Mind ez csak pár másodperc volt. Semmi több, de jól esett.
Majd rájössz, hogy ez nem igaz. Semmi sem igaz, és te nem egy olyan srác vagy akit 2 nap alatt össze lehet szedni. Ő is gyakran mondogatta neked, hogy nehéz meghódítani. Nehéz. Igen nehéz, és ennek így is kell lennie. Nem szereted őt. Nem kellett volna így történnie, elvégre te ezt nem is akartad. Csak a magány hajtott. A kellemes érzés hogy valakit érdekelsz, és hogy valaki próbálkozik. Nem csak pár percig. Hanem tényleg próbálkozik. Tudod hogy többet nem találkoztok, legalább még egy évig, ha nem több ideig, és hogy ennek nincs értelme. Szedett neked virágot. Kétszer is, mivel a másikat elvesztetted. Megvédett a részeg idiótáktól, még amikor próbáltad leplezni hogy parázol akkor is. Persze kőkemény pasi vagy ezért sikeresen lekoptatod a tuskókat, de ő ott van, és odébb löki őket, nem durván, csak finoman jelezve hogy tiltott zóna vagy.
A virágot a búcsúzkodásra már teljesen szétmarcangoltad, szégyelled, de ez van. A sötétben hála az égnek nem látszik. A sok száznak tűnő szirmokból nem maradt már csak 3 darab, a szára elfonnyadt, össze van tekerve, a levelei letöredezek. Egyre úgy érzed hogy szép lassan vele is ezt fogod tenni.
Másnap fölkelsz, fáradtan, kicsit másnaposan, és csak ülsz a semmibe meredve, később a virágot bámulva, ami egész idáig a táskádban süppedt, amit éjfélkor a hajába tűztél, ami talán nem is jelentett semmit.Csak azon gondolkozol hogy rendes srác, de túl idős, túlságosan nehéz elképzelni vele magad, és hogy úgy érzed csak kihasználod, mert valójában nem tervezel vele semmit, még ha ő többet is akar.
Aztán haza felé folyton csak a szádat nézed a telefonodon visszatükröződve, miközben zenét hallgatsz, mert ő folyton azt emlegette, és azt dicsérte, az alkatoddal, az orroddal, a szemeiddel együtt. Emlékszel amikor megfogta a kezedet, és azon csodálkozott mennyire hideg, majd kedvesen melengetni kezdte.
De nem, csak azzal nyugtatod magad hogy még itt a nyár elkövetkezendő 1 hónapja, ami alatt ők végig lent lesznek és buliznak. Föl fog szedni valaki mást, vagy talán sok mást, akikkel ugyanígy fog viselkedni. Igen, ez lesz a legjobb. Csak még egyszer beszélni kell majd vele, hogy tisztázd, ismerkedjen meg valakivel, és ne várjon rád, mert nincs értelme, még ha ennek semmi esélye sincs, mert túlságosan hihetetlen, de jobb is így, hiszen borzasztóan éreznéd magad ha az alatt az egy év alatt összejönnél valakivel, aztán a legközelebbi találkán kéne beszámolnod róla. De hát erre semmi esély nincs. De azért jobb tisztázni. Csak szépen nyugodtan, és értelmesen, nem megbánta őt, mert jó fejnek tartod, és a haverjait is, akikkel nagyon jól összebarátkoztál, és jóban akarsz lenni velük, mert fontos hogy jóban légy velük, mert velük jól érezted magad, és nem akarod hogy ellened forduljanak, és hogy úgy nézzenek rád mint egy szemét ribancra, aki csak az orránál fogva vezette a barátjukat. De ez nem is igaz. Nem így történt. Talán túl sokat filózol ezen. Otthon a párnádba dőlve dünnyögsz magadnak, hogy hagyd már abba a gondolkodást, ennek nincs értelme.
Majd este rájössz, hogy mindent egybevetve jól érezted magad, sőt remekül, életed eddigi legjobb éjszakáit töltötted el, tehát nincs miért búslakodni, inkább örülni kéne hogy ilyenek történnek veled.:)
Örülsz hogy vannak neked.