6. Rész - A kék ég alatt
Harold
Vajon miért van az, hogy az emberek mindenkitől elzárkóznak, mindenkit eltaszítanak maguk mellől? Elvégre első ránézésre senki sem tűnhet olyan gonosznak hogy azt mondjuk: Igen, tőle félni kell. Igen, ő egy rossz ember. Igen, az ő társaságát kerülni kell. Valamiért az emberek mindig külső alapján ítélkeznek. Nem számít ha azt mondjuk hogy mi nem, mert ez egy undoító szokása az emberiségnek. Akármennyire is tiltakozunk ellene, valahol legbelül tudjuk hogy némiképp mi is első látásra ítéljük meg embertársainkat. Ha valami nem tetszik, akkor azt -még ha nem is mutatjuk ki- de valahogyan érzékeltetjük. Nem törődéssel, figyelemeltereléssel, és hasonlók. Persze nem mindenki veszi nagyon figyelembe ezeket az érzéseket, még ha bennünk tolonganak akkor sem, mert vannak olyanok akik úgy vélik ez nem helyes, és hogy nem egy hirtelen gondolatnak kéne a döntő szavazatot adni. Talán előbb mindenkinek alaposabban meg kéne ismernie a körülötte lévőket, és csak azok után leírni. PErsze ez nem ilyen egyszerű, ezt én is tudom. Kiskournk óta azt sulykolják belénk hogy az emberek rosszak, hogy ne bízzunk senkiben aki ismeretlen. De mégis, ha senkiben sem bízhatunk aki ismeretlen, akkor hogyan ismerjük meg azokat akikben bíznunk kellene?
Mindenkit sokkal inkább vonz a boldog pillantás, a mosolygós, élettel teli arc, és a magabiztos léptek, a szépnek, frissnek mondható öltözködés-aminek persze nem kell feltétlenül a divatot követnie-, a tiszta, ápolt bőr, a kedves hangnem. Hogy miért vonzódunk leginkább ezekhez a vonásokhoz? Ez igazából emberfüggő. A körülöttünk lévők többségét felvidítja egy mosolygós arc. Ha valaki rádmosolyog, az a természetes ha viszonzod ezt. Furcsa de talán mégis ezek a kedvesnek tűnő emberek vannak kitéve a legnagyobb veszélnyek. A világ mindig ös tönkretette, eltiporta, összezúzta azt ami értékes volt valaha. Sosem becsülte meg a jót. Meglehet, talán ezért van annyi értelmetlen gyilkosság, erőszak, "baleset" az életünkben. Nap mint nap halljuk és látjuk magunk körül, a híradóban a borzasztóbbnál borzasztóbb haláleseteket, félresikerült gyilkossági kísérletek eredményeit. Nap mint nap ki vagyunk éve a veszélynek, és ami azt illeti nem. Semmi sem képes meggátolni azt, hogy éppen ne velünk történjen meg az, ami tegnap mást ért utól. A szülőknek iagazuk van, tényleg óvnunk kell a testi-lelki épségünket, de nem zárkózhatunk el a külvilágtól. Életünk csak egy van, és egyszer mindenki meghal.
Ezzel most nem azt akarom mondani hogy húú mindent bele, legyünk őrültek és szarjunk a világra. Nem. Csak egyszerűen nem kell midnentől elzárkózni.
Gyakran az a rossz ami jónak látszik, és nem feltétlenül arossz az ami annak tűnik.
Vannak olyan emberek akik korábban szereztek túl sok tapasztalatot az életben, míg másokat később talál meg ez az időszak. Mindenki élete változó, nem lehet ugyan az a történet, mégis összefüggenek. Mondhatjuk azt hogy az élet egy több szálon futó történet. Ha ezek a szálak összegabalyodnak, nehéz őket kigobozni. Mert hát mind egyenlőek vagyunk a föld kerekén, a kék ég alatt, senki sem jobb vagy rosszabb a másiknál, senki sem érdemel többet vagy kevesebbet, a sors mégis gyakran úgy hozza hogy páran hamar megtapasztalják az élet keserédes oldalát. Sajnos igen, van akinek több jut a rosszból, viszont ahogy mindennek, ennek is van jó oldala. Megtanuljuk értékelni azt a pici jót rövidke életünk folyamán.